Válságkezelés Ma, interjú

Gajdos Erika Tímea interjúja Pozsgai Nikoletta, karrier-és életvezetési tanácsadóval a válságkezelésről:

1. A válság az emberekben általában bizonytalanságot szül, félelmet és rosszabb esetben még pánikot, cselekvés képtelenséget is eredményezhet. Te mit javasolsz, mire kell egy válság helyzetben koncentrálni? Mit tartasz a legfontosabbnak a válságkezelésével kapcsolatban?

Amikor észrevesszük, hogy válságban van az életünk, a párkapcsolatunk, a pénzügyeink vagy az egészségünk, akkor már nyakig benne vagyunk. Ez eleve olyannyira szorongató élethelyzet, hogy aktiválja bennünk a félelmeinket, például az egyik legalapvetőbbet, a létbizonytalanságtól való félelemérzetet. A túlélési ösztönünk is bekapcsol egy idő után, és elkezdünk kiutat keresni a helyzetből. Amíg nem látjuk át a helyzetünket és a válság kialakulásának valódi okát, addig hajlamosak lehetünk látszat vagy pótmegoldásokat találni. Emiatt a válsághelyzet nem szűnik meg, sőt tovább mélyül, ettől még inkább elbizonytalanodunk és eluralkodhat rajtunk a pánik.

Válsághelyzetben éppen ezért az első teendő, hogy megnyugtassuk magunkat és lehetőséget teremtsünk józanul, objektíven rálátni a kialakult állapotra. Mindezek után alkalmunk nyílik a válság kialakulásának kiváltó okát megszüntetni. Az okok nagyon sokszínűek, személyiségi és életterületi vonatkozásoktól függenek. Ha például a gazdasági válság magánemberre való hatását nézzük a kiváltó ok nem a leépítés, állástalanság, sokkal inkább a létbizonytalanságtól való félelem, a hátrányos pénzkezelési szokások (pl. túlköltekezés, adóssághalmozás), önértékelési problémák, alul-vagy éppen túlképezettség stb.

A lényeg, hogy a válsághelyzetet minél több szinten meg kell vizsgálni, megérteni az érzelmi reakcióinkat, azt, hogy miért és hogyan kerültünk bele. Mindezek után fel kell térképezni a kiutakat és az ehhez szükséges lépéseket például bevétel-kiadás vezetés és elemzés, költés-ésszerűsítés, új szokások kialakítása, valódi hivatás megtalálása, állásváltás és/vagy vállalkozásépítés, új készség elsajátítása, ismeret és tudásbővítés, kapcsolati háló gazdagítása.

A legfontosabbnak a válságkezelés során azt tartom, hogy legyen saját válságstratégiánk. Ismernünk kell annyira magunkat, hogy tudjuk (korábbi válságaink alapján) hogyan reagálunk krízishelyzetben, hogyan oldjuk meg a válságainkat vagy éppen kerüljük el, tusoljuk el egészen addig amíg eluralkodik a félelem, a pánik. Saját válságstratégiánk része az is, hogy tudjuk, milyen erőforrásainkra építhetünk, kire számíthatunk, milyen segítő módszereket vehetünk igénybe, ha egyedül nem megy. Tudnunk kell azt is, hogy válságok jönnek mennek. Éppen ezért a stratégia része az is, hogy készülünk egy lehetséges válsághelyzetre (pl. takarékoskodással, több lábon állással) és tisztában vagyunk azzal mivel és hogyan tudjuk megelőzni a válságot, mielőtt az még kialakulna.

2. Te miben tudsz segíteni a hozzád fordulóknak életválság kapcsán?

Három fórumon segítem a hozzám fordulókat, egyrészt a személyes karrier-és életvezetési tanácsadások és a kineziológusi munkám kapcsán, másrészt önfejlesztést célzó oktatási programokban veszek részt és arra törekszem, hogy a cikkeim, e-magazinom és e-kurzusaim hasznos, közérthető és könnyen hozzáférhető tudást, segítséget adjanak.

Például az áprilisban életre hívott Válság-és ÉletStratégiák Oktatási Program legfőbb célja, hogy segítsen a résztvevőknek saját VálságStratégiát létrehozni, ezáltal kilábalni az egyéni válsághelyzetből. A program részét képezi az egyéni ÉletStratégiák kialakításának segítése is, hogy a válság által megerősödve, abból a konzekvenciákat levonva az újabb válságokat már meg tudják előzni a résztvevők, az elkerülhetetlen hatásokat pedig tompítani tudják.

Mindezt 8 pillérre alapozott komplex támogatási program segíti, melyben egy komoly önismereti-önelemző folyamat mellett önmenedzsmentet, célkitűzést és megvalósítást, személyes pénzmenedzsmentet, válságkezelést tanítunk, mely kiegészül egy a valódi hivatás megtalálását segítő tárgyal, a személyes lelki-egyensúly megőrzését tanító tárggyal, egy ÉletTörvényeket átadó tárggyal és egy konstruktív ÉletStratégiákat oktató tárggyal.

A Válság-és ÉletStratégiákra nagyon büszke vagyok, mert az eddigi visszajelzések alapján, az anyagi sík legracionálisabb és leghúsbavágóbb problémáira ugyanúgy megoldást tud nyújtani, mint a lelki-stabilitással és a sikeres élet megteremtésével kapcsolatos kérdések kapcsán. A tárgyak úgy lettek összeállítva, hogy a program egyszerre kezelje az élet minden síkján adódó nehézségeket és adjon folyamatos motivációt az ÉletRendezésre – így kereszteltük el a program első szakaszát.

Az oktatási programmal és személyes munkám során a hozzám fordulókat segítem a jelenlegi válsághelyzetükből kilábalni, az önmaguk megerősítésére felhasználni, másfelől motiváló és az életüket kiteljesedésre vivő életstratégiákat kialakítani és megvalósítani. Ezért lett az oktatási programnak a neve Válság-és ÉletStratégiák. A válság akut megoldása hosszútávon nem szokott végső megoldást hozni önmagában, szükség van arra, hogy az illető, ha kell az egész életét új alapokra tudja helyezni és képes legyen a változásokhoz szükséges döntéseket meghozni, a változásokat beindítani.

A személyes válságkezelő programom során felhasználom a kineziológia módszerét, mely segít a kialakult stresszhelyzetet oldani, ezáltal lehetővé teszi az aggodalomból ki nem látszó, sokszor rettegő embert fellélegezni és meglátni az alternatív utakat. Lehetőségek és kiutak mindig vannak, minden helyzetből. Ugyanakkor amikor az érzelmeink és különösen a félelmeink határozzák meg a közérzetünket, a lelkiállapotunkat, akkor minket segítő döntéseket tudunk hozni. Tehát az első dolgom ilyen esetben oldani a stresszt és a helyzetben aktiválódott félelmet. Ezek után tudatosan, az egyén életének vezérlőelvei mentén együtt felépített életstratégiákat alakítunk ki, melynek megvalósulását kísérem-ösztönzöm.

3. Küldetésednek tartod, hogy átadd a tapasztalataidat, a tudásodat. Mi az, ami a Te személyeden keresztül pluszhoz juttatja a klienseket?

A küldetésem része, hogy segítsem mások önmagukra találását és kiteljesedését. Ugyanakkor vallom, hogy minden ember egész és a kiteljesedés folyamatának az alapja, hogy önmagunk teljességét újra felfedezzük, a bennünk rejlő kincseket megleljük és az erőforrásainkat a céljaink elérésének érdekében legyünk képesek mozgósítani az élet minden területén. Ehhez bátorság és szabadság éppannyira kell mint pozitív önértékelés és önbecsülés. A tudásomat-tapasztalatomat átadom ahol és amilyen mértékben szükséges, de például a coaching és a tréneri munkám során ennél sokkal fontosabb, hogy a másik embert önmagához közelebb juttassam és hogy ő ismerje fel a saját maga számára legjobb megoldást, váljon képessé előrevivő döntéseket hozni és az életet mint lehetőségek sorozatát ajándékként tekinteni.

A kineziológia módszeregyüttese nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a mélyen fekvő mozgatórugókat és a teljes élet megélését akadályozó blokkokat fel tudjam térképezni, azokat oldani tudjam.

4. Mindannyian tanítók és tanulók is vagyunk az élet nagy iskolájában. Te nagyon sokat adsz, tanítasz és segítesz másokat. Honnan és hogyan töltekezel?

Teljes mértékben egyetértek és fontosnak tartom, hogy minden pillanatban tudatában legyek annak, hogy egy cseppet sem vagyok több annál az embernél, aki hozzám fordul. Tudatosabb és tapasztaltabb lehetek, de ettől még én is legalább annyit tanulok a saját klienseimtől, tanítványaimtól mint ők tőlem, általam.

Adni szeretek ez egyértelmű, de kapok is - köszönőleveleket, fényképeket, mosolyokat, telefonokat stb. és ez legalább annyit tölt, ha nem többet, mint a befektetett energia volt.

Meggyőződésem, hogy adva lehet a legtöbbet kapni!

A töltekezés kapcsán a mozgás, a természet(járás) számomra az egyik legfontosabb, de a zenehallgatás, mély empatikus beszélgetések, a gyermekemmel való önfeledt játék, vagy akár a szeretkezés:), és a saját magam önképzése mind említésre méltó. A víz közelsége és a wellness kényeztetése elhagyhatatlan!

5. Téged a saját válságaid mire inspirálnak, mit váltanak ki belőled? Hogy állsz hozzá a válságaidhoz? Kérlek mesélj egy konkrét válságodról, és hogy hogyan sikerült megoldanod? Miben erősödtél meg?

Szerintem a válság nem más mint változásra felszólító ultimátum. Amíg nem vesszük észre az előjeleket, melyek változásra szeretnének bennünket sarkallni, akkor megkapjuk a hadüzenetet. Harc kezdődik…a betevőért, a kapcsolatért, az egészségért, az életért…a megszokott körülményekért.

Ilyen módon a válság küzdelemre hív és megújulásra szólít fel. Én pont ezért szeretem a válságaimat. Megerősödtem általuk. Olyan területek kerültek napvilágra, amelyeket igyekeztem elfedni korábban. Puszta önvédelemből, kényelemből. Olyan hiányosságok derültek ki, amelyeket felismerve és tudatos önfejlesztő munka alapjává téve a legnagyobb fejlődéseket így értem el. Ezért a válsággal magával nincs semmi baj, bár jobb lenne bele sem menni és még az egyensúlyhelyzet első felbomlásainál észrevenni az intő jeleket.

Megannyi válságot éltem át, kisebbeket-nagyobbakat, párkapcsolatban, egészségben, karrierben egyaránt. Az egyik legmélyebb a kisfiam születése előtti életem „összeomlása” volt és az a váltás, amelyet tudatosan-tudat alatt a szülés előtt készítettem elő. Nagyon megviselt és nehéz volt megtapasztalni azt, hogy egy nagyon naívan, altruista módon működtetett gyógyító központ, amiért oly sokat tettem-küzdöttem szétmállik és véletlenül sem akar megállni az idő zuhatagában. Egyik legnagyobb tanulsága az volt, hogy az adok-kapoknak egyensúlyban kell lennie és a gyógyközpont bármennyire is szép célokat szolgál, gazdasági, racionális szempontok alapján is biztos lábon kell álljon ahhoz, hogy a célját beteljesíthesse. De erről és a nyelviskolám történetéről már külön vállalkozásfejlesztési disszertációt lehetne összeállítani:)

A válságaim eleinte meggyötörtek, megszenvedtettek. Ma már néha magam generálom őket és ugrok fejest beléjük tudatosan és a mélyére menve, még mielőtt magával ragadna. Teszem ezt olyan eszközök és módszerek segítségével, amelyek segítettek saját korábbi kríziseim megoldásában, a kiváltó okok felismerésében és a tudatos önfejlesztésben. Különösen ajánlom ezért a kineziológia módszerét oknyomozásra és oldásra, stresszmentesítésre (a válsággal járó pánik a stressz felgyülemlett, kezeletlen változata); a pszichodrámát a válsághelyzet megértésére, kimondására-bevállalására (az első pont, hogy elismerem bajban vagyok); a családállítás módszerét a generációs válság-okok felkutatására, megszüntetésére. Ezek a módszerek az önismereti és önfejlesztő munka alapmódszerei, de a hatékony válságkezeléshez az adott területen való tudatos tanulás is alapvető. Így kezdtem el például személyes és vállalkozási pénzkezelést tanulni, marketinget, megtanultam honlapot készíteni és számos olyan technikai kütyü kezelését, amely korábban férfi privilégium volt:).

A nők a válság-túlélés mesterei. Nem mintha a férfiaktól elvitatnám a válságkezelés hatékonyságát, de szerintem a nők ösztönösen és belülfől fakadóan túlélők és túlélést segítők! Igaz a megéléseik általában mélyebbek, megengedik maguknak, hogy megjárják a poklok-poklát, de talán pont ezért a fejlődésük is katartikus és magával-ragadó lehet… ha a válságok okozta lelki-sebeket is kezelni tudják, elfojtások helyett. Utóbbit olyannyira fontosnak tartom, hogy női lélekről, a női életút különlegességéről és a női életstratégiák másságáról külön tanítok a NőiÖnmegvalósítás.hu – oldalamon, de a Válság-és ÉletStratégiákon belül is külön pillért szántam a nőknek.

6. Kidolgoztál egy izgalmas oktatási programot - Válság -és Életstratégiák Túlélők Társasága részére. Miért és kinek érdemes ebbe belevágnia, mit profitálhat belőle a jelentkező? Mi motivált, hogy ezt a programot megalkosd?

A végén kezdem. Egyszerűen elegem lett abból, hogy a médiából mindenhonnan az áradt ránk, hogy milyen szörnyű dolgok várnak ránk, riogatások és félelemkeltés a javából. Ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, hogy a tömegpszichózis negatív ereje átfordításra szorul, méghozzá az egyénben.

A komoly önfejlesztési lehetőséget és konkrét megoldásokat nyújtó program mottója, hogy ha az ember belül rendben van, akkor képes rendbe hozni és rendben tartani az életét. Ezért lett az első szakasz neve ÉletRendezés. No meg azért is, mert szeretek játszani a szavakkal. Az ÉletRendezés második jelentése az elsőből adódik. Ha sikerül rendbe rakni, rendezni az életedet, akkor válhatsz az életed rendezőjévé, alakítójává, főszereplőjévé egyszerre. Tehát a program arra tanít meg, hogy hogyan ismerd fel az intő jeleket, hogyan rakd rendbe az életedet és hogyan írd újra az életed történetét, illetve hogyan rendezd úgy meg, hogy az a céljaidnak legmegfelelőbb lehessen.

A válságkezelés bármilyen élethelyzetben is fenyeget elsőrendűen önfejlesztéssel orvosolható. Az önirányító és pozitív önértékelésű ember képes a válságokat lehetőségként, konstruktívan megélni, azokból megerősödve kilépni. Ezért ennyire kulcsfontosságú a program számára az önfejlesztés a nagyon racionális területeken (pl. hétköznapi személyes pénzkezelés, karrierépítés, önmenedzsment), a lelki-érzelmi síkon (pl. ÉletEgyensúly és lelki-béke megteremtése, stresszkezelés), mentális-spirituális síkokon (pl. ÉletCél keresés, célkitűzések és célmegvalósítás)

A válság kialakulásának okait és körülményeit az adott területen minden szinten kezelni kell, de ehhez ezeket fel kell ismerni, tudatosítani kell (önismereti munka) és a szükséges pontokon változtatni, erősíteni, fejlődni kell (önfejlesztő munka). Ha például a gazdasági válság valakinek az életébe pénzügyi elbizonytalanodást, eladósodást, elszegényedést hozott, akkor ott nagyon komolyan elő kell venni a pénzügyi önismereten túl, a személyes pénzkezelési szokásainak irracionalitásait, hibáit, ezek lelki háttérokait, de mindezek mellett olyan karrier perspektívát is kell mutatni számára, amelyekkel kihozhatja magát az egyéni életválságából, meg kell tanítani számára, hogy hogyan kezelje „jól” az élet válsághelyzeteit. Meggyőződésem, hogy nem a válságokkal nincs baj, azzal viszont annál inkább, hogy hogyan állunk hozzájuk-hogyan kezeljük vagy éppen nem kezeljük őket. Mindezeket tanítjuk szakértőtársaimmal a 4 hónapos on-line és személyes (egyéni és csoportos) elemeket is tartalmazó program során.

A motiváció egyértelmű volt. Ahhoz, hogy az emberek önmegvalósítását valóban segíteni tudjam, ami a legfőbb életcélom, a kiteljesedéshez vezető úton lévő akadályok legyőzésében is segítenem kell. A válsághelyzetek pedig a legmélyebb transzformáló erővel rendelkező akadályok-élettanítók!

7. Mindig a test-lélek-szellem egységéről beszélsz. A lényeg tehát az egyensúly, a harmónia?

Röviden mondhatnánk úgy, hogy testi-lelki-szellemi harmónia, de ennek nem annyira a hangzatosságát, hanem a működési mechanizmusát tartom fontosnak. Az az igai művészet, fenntartani és ha krízis áll be visszaállítani a harmóniát minden szintünkön.

A test-lélek-szellem egysége, alatt én azt értem, hogy minden létező megnyilvánulási formánk kölcsönös kihatással van egymásra és sosem elég az egyiket-másikat fejleszteni, ahhoz, hogy eredményeket érjünk el akár fizikai betegségeink gyógyítása, lelki traumáink oldódása, spirituális fejlődésünk oldaláról tekintjük.

Az egyik fő terület, amelyen belül a nőket segítem elsősorban, az az önmegvalósítás, a kiteljesedés emberként és nőként. A férfi és a női utak különböznek, alapjaikban. Ugyanakkor mindkét nem számára elsőrendű a belső harmónia, kiegyensúlyozottság megteremtése. Ha a belső harmóniát képesek vagyunk egy-egy pillanatra akár megérezni, már fogják tudni merre kell továbbmennünk.

Ez a belső harmóniaérzet a szív szava, a belső hang és „el-hívatottság” (valami felé), ami megadja az önmegvalósítási utunk fő fonalát.

A harmóniára törekvés minden szinten fontos, akár az otthonunkról van szó, vagy a párkapcsolatunkról, de a testünk kapcsán vagy éppenséggel a karrierünkben is alapvető. A karrier terén például nagyon fontos, hogy azt a hivatást találjuk meg, amely a saját erőforrásaikra, tehetségünkre épül, az értékrendünknek megfelel és pénzügyileg is hozzásegít bennünket a céljaink megvalósulásában, az anyagi stabilitás elérésében.

Válságkezelés kapcsán meg kell még említsem, hogy maga a válság pont azt jelenti, hogy kibillentünk az egyensúlyunkból és egyáltalán nem biztos, sőt valószínű, hogy nem a régi egyensúlyt kell visszaállítani. Inkább értsük meg a válság-közvetlen kiváltó okát és a teljes előzményrendszert a nagyon konkrét, reális, kézzelfogható valóságban, a lelki-érzelmi vonatkozásaiban és indítóokaiban, valamint a fejlődésünkre való kihatásában is. Majd ezek után alakítsuk ki a válság utáni, új egyensúlyunkat!

8. Ez egy balatoni, balatonfelvidéki exkluzív élmény magazin. Van-e kötődésed, kedves élményed, amit a tájjal kapcsolatban őrzöl és szívesen mesélsz róla?

A Balaton és különösen a Káli-medence az egyik legkedvesebb helyem az országon belül. Rengeteg élményem fűzödik ide, kezdve a gyerekkori füredi nyaralásokkal, folytatva a szepezdi kosárlabda-edzőtáborok átbulizott éjjeleivel és izomlázas reggeleivel vagy a Balaton-körüli biciklitúrákkal és vitorlázásokkal. Zamárdihoz kötődik az első szerelem élménye, Szepezdhez a 18. születésnapom. A Balaton számomra hol egy mindig megújulni képes, életörömmel teli, de szeszélyes nő, néha végtelenül spontán és önfeledt gyermek, hol sírva-vígadó borozgató öregúr. A változatosság, az élet jelképe.

***

Az interjút Gajdos Erika Tímea készítette a

“Legyen miénk a Balaton” exkluzív balatoni élmény magazin számára

( 2009. 09. 14.-i megjelenéssel)

Idő és pénz…Te határozod meg, hogy mennyi van belőle és mire használod őket!

Az időnek megvan az a tulajdonsága, hogy szalad és szétesik, jobban mondva amint Te és ezáltal az irányításod szétesik az időd is elúszik. Ennek igen csak frusztráló a megélése, hiszen azt érzed, hogy nem jutsz ötről-hatra. Pont ez az oka, amiért az életstratégiáidnak része kell legyen a tudatos időmenedzsment.

A hatékony időgazdálkodást két oldalról kell megfogni, az egyik a valóban fontos céljaid megtalálása, ami azért kell, hogy legyen fókuszod, legyen ami köré fel tudod fűzni a feladatokat és aminek ezáltal időkereteket fogalmazhatsz meg. A másik megközelítés annak a tudatos elemzése, amit most csinálsz. Észre kell vegyed, hogy milyen jellemzők működnek benned, hol, milyen tevékenységeknél és miért úszol el az időddel. A céltudatosítással az ÉletCélok témakörben foglalkozom nagyon részletesen a Válság-és ÉletStratégiák Oktatási Programon belül, a konkrét személyes időmenedzsment pedig az Önmenedzsment témánk része. Most ezért a szemlélettel foglalkozom, mert az a kulcsa a változásnak!

A pénz költése és az idő eltöltése rokon fogalmak és emberi tevékenységek.

Az angol nyelvben még ugyanaz az ige használatos mindkettő kifizetésére is: spend money = pénzt költeni, spend time = időt eltölteni. Az idő és a pénz azért jár ennyire kézen fogva, mert mindkettő energiaforma, amelynek áramlását Te határozol meg. Te határozod meg mennyi pénzed van és mire költöd. Ugyanígy Te határozod meg mennyi időd van és mivel töltöd.

Tudom, hogy most felborzolom a kedélyedet és legszívesebben azonnal rávágnád, hogy nem nem te határozod meg egyiket sem, mert nem Te határozod meg a fizetésed, nem Te határozod meg a gigászi adókat, nem Te határozod meg, hogy mennyi időért mennyi fizetést kapsz.

Ezekre most azt kell mondjam…de igen. A fenti gondolkodásmód igaz egy alkalmazotti szférában dolgozó és az állam szolgájaként létező állampolgárra. Ugyanakkor nem az ajánlom, hogy illegálisan dolgozz, ne fizess adót. Csak annyit javaslok, hogy kezd el megfordítani a nézőszögedet. Igen is Te határozol meg mindent az életedben. Igen vannak adók, de Te határozod meg, hogy alkalmazottként először adózol és csak töredékét kapod meg a fizetésednek, vagy éppen a „maradékból” adózol vállalkozóként. Persze nem ennyire egyszerű, hogy legyél vállalkozó és a akkor máról holnapra megjavul minden. Nem ez nincs így. Viszont a vállalkozói lét megtaníthat egy teljesen más, sokkal szabadabb létformára. Igen, el kell jutni odáig, hogy a vállalkozásaid nélküled dolgozzanak, vagy a pénzed helyetted és érted dolgozzon. Viszont az úton legalább a saját szabadságodért és függetlenebb életért dolgozol. Máris több a motiváció dolgozni, főleg, ha olyan területet találsz, amiért szívből lelkesedni tudsz!

Nem kérem tőled, hogy vállalkozást indíts, hogy MLM-ezz, hogy befektetésekkel foglalkozz stb…. csak igyekszem olyan alternatívákat mutatni, melyekkel szabadabb lehetsz, melyek segítségével más szemléletmódokat és utakat is megláthatsz, megtanulhatsz. (erről a témáról bővebben írok még a bevételi alternatívák részben a programon belül!!!)

De most vissza az időre… még akkor is igaz az a tény, hogy Te határozod meg az időd-beosztását, ha alkalmazottként dolgozol, utána futsz a gyerekekért, majd külön órák és edzések, hazajutás, vacsora, TV, fürdés és holtfáradtan ágyba dőlés.

…mert Ki dönti el, hogy így él, ha nem Te?

Te magad hozol döntést, arról, hogy ma este mire áldozod az idődet és energiádat. Vegyük az én példámat, éppen most szeretkezhetnék, meditálhatnék, vagy éppenséggel nézhetnék TV-t, aludhatnék, háztartási munkát végezhetnék stb. E helyett, mivel ihletem volt ezen lecke megírására hoztam egy tudatos döntést, hogy ok, itt és most billentyűzetet ragadok és meghatározott időt a lecke megírására, ezáltal a Te tanításodra szánok.

Minden pillanatban döntést hozunk az életünkről, az időnkről, a pénzükről, a kapcsolataink alakulásáról. Nagyon fontos, hogy a meglegyenek az életünk sarokkövei, azok a prioritások és ezáltal célok, amelyért dolgozunk, ami felé haladunk. Ha megvan a fókusz, sokkal könnyebb megtalálni a módot, a hozzá szükséges idő és pénz előteremtésére!

Próbáld ki…

Tűzz ki magad elé egy egyszerű célt, legyen az az, hogy a héten kétszer elmész tornázni, a héten minden nap eszel valamilyen gyümölcsöt, minden nap megiszod a minimum 2 liter vizedet stb.

Legyen ez a próba kedvéért valami olyan, ami igazán fontos Neked itt és most. Ez azért kell, hogy meglegyen a motivációd…motiváció nélkül nem lépünk egy tapottat sem.

Most jön az időgazdálkodás rész…

Ha megvan a motivációd és a célod konkrétan megfogalmazva, akkor teremtsd meg az időt és a pénzt hozzá.

Mennyi idő és pénz kell a példában szereplő célokhoz?

Egy alma elfogyasztása kényelmesen is maximum 5 perc. Egy alma ára kb. 80 Ft-ra jön ki.

Egy tornaóra meglátogatása öltözésekkel és utazással együtt is maximum 2 óra. A tornaóra kb. 1500Ft + a buszjegyek kb. 500Ft, de számolhatsz benzinköltséget is.

Napi 2 liter víz az mondjuk 5 x 2 dl elfogyasztása, poharanként 2 perc, tehát 10 percnyi időráfordítás. A 2 liter ásványvíz ára kb. 200Ft.

Még az árak is tőled függenek… T.gazdaságos vagy bioalmát veszel? Akciós vizet vagy csapvizet, esetleg tisztított vizet iszol? Gyalog mész a tornaórára és bérletet veszel…vagy esetleg kimész egyet futni?

Minden tőled függ.

A lényeg, hogy hozd meg a döntést, hogy Te akarod irányítani az életedet! …és aztán tarts ki ezen döntésed mellett, amig el nem éred a célodat!

Hajrá….!

A pénz fut utánad vagy még mindig Te futkosol a pénz után? (ProAktív, Ultra)

A Pénzkezelés/BőségTeremtés pillér a pénzügyeid kezelésével, az anyagi biztonságod megteremtésével és egy holisztikusabb szemszögből is tárgyalt pénz, vagyonképzés, gazdagság és bőségteremtés témákból áll. Tehát a célunk az anyagiak minden szintű rendbetétele lesz, a teljes bőség és jól-lét megélésének elősegítése érdekében.

Ezért tanítunk nagyunk reális alapokon nyugvó  pénzkezelési alapismeretek úgy mint a személyes költségvetés-készítés, a kontrolling, a pénzügyi tervezés, az anyagi biztonság és anyagi függetlenség megteremtése, illetve holisztikus alapokon nyugvó és tágabb értelmezésre lehetőséget adó BőségTeremtést is, melyben helyet kap a pénzügyi önismeret, a szegénység-és gazdagságtudat, a hiány és bőségszemlélet, a bőség megélését gátló tényezők áttekintése és felszámolási lehetőségei is.:)

E rövid bevezető után, nézzük miért foglalkozunk a pénzel ennyit:)

Alapvető szabály (akár ÉletTörvény is lehetne:), hogy a pénzügyek terén rendet kell rakni és rendet kell tartani.

De kérdés, hogy mit is értünk pénz és pénzügyek alatt?

Nos, amit én a pénz fogalma alatt értek, az az anyagi síkon is megjelenő energiaforma, melyet eszközként használunk a fizikai javak megszerzésére, kölcsönösen adjuk és kapjuk, folyamatos áramlásban van…legalábbis abban kellene lennie.( Fontos tudatosítani, hogy energiaforma és hogy áramlásban kell lennie, ennek még fontos szerepet szánok a későbbiekben, egyenlőre kérlek fogadd el így.)

A pénzügyek fogalmat pedig elsősorban a pénz  áramlására használom és amikor azt mondom, hogy rendet rakni a pénzügyeidben arra a folyamatra gondolok, melyben átveszed az irányítást és a kontrollt a pénzügyeid, azaz a pénz áramoltatása felett.

Az, hogy a pénzügyeid mennyire vannak rendben alapvetően visszajelzés arra, hogy az életedben mennyire vagy tudatos, irányító és mennyiben tudod úgy alakítani az életedet, ahogyan szeretnéd. Eképpen a pénz jelenléte, mennyisége, áramlása mind nagyon pontos és fontos fokmérője a személyes “teremtő”-képességednek és szabadságodnak.

Önismereti gyakorlat:

Figyeld meg milyen pénzkezelés jellemző rád:

1. hogyan és honnan szerzed a pénzt, milyen forrásból?

2.hogyan költöd a pénzt, mire és jellemzően milyen motivációból?

…és egy nagyon fontos kérdés:

A pénz fut utánad, vagy még mindig Te futsz a pénz után?

Ha anyagi gondjaink vannak, nem vagyunk egyensúlyban a belső lényünkkel. Valami gátol bennünket abban, hogy megéljük a bőséget. Életszemléletünk meghatározza életünk eseményeit és a pénzügyi helyzetünket. A szegénység-szemlélet egy gondolkodásminta… ezért megváltoztatható!!!

Ahhoz, hogy a saját utunkon járni tudjunk, és harmonikus életünk lehessen, nem kell, hogy szegényen, nélkülözve tengessük az életünket. A bőség és az anyagi javak elsődleges feladata, hogy segítsenek bennünket, mintegy eszközként szolgálva előrehaladásunkat.

Tehát működik bennünk egy “hitrendszer” mely lehetővé teszi vagy éppen meggátolja, hogy az életünkben bizonyos események megtörténjenek vagy sem. Belső hitrendszerünk dönt arról is, hogy bőségben élünk vagy sem, hogy anyagi szinten a pénz felénk áramlik, vagy hogy mi futnánk-e utána. ( a hitrendszerről bővebben későbbi leckében szólok majd)

Az elsődleges feladatunk az lesz az oktatási program során, hogy ezt a bizonyos hitrendszert megismerd, kiismerd és ami nem szolgálja a bőség megélését és a teljes jól-létedet, azon elemeket ki fogjuk belőle szűrni. Ez a “megismerési és szűrési” folyamat elengedhetetlen része a továbbhaladásnak, hiszen bármit is akarsz megváltoztatni az életedben, először meg kell ismerd mi van jelen, mi a probléma, hogyan alakult ki és mit lehet tenni, hogy a probléma megoldódjon.

…és az Ultrásoknak (de most Te is láthatod) van még egy kis videós bőségszemlélet-üzenetem!

Indulnak a bőségvideók is  jövő héttől 10 részen át! :)

Oktatási Programunk fő tárgyai 6. VálságStratégiák a Magánéletedben

Elérkeztünk, ahhoz a ponthoz, amelyről már tényleg sokat beszéltünk, írtunk itt a Válság -és ÉletStratégiák olalán! Amig nem vagy a válsághelyzetekkel szemben immúnis, addig foglalkoznod kell ezzel a témával. Ha nem is a konkrét jelenlévő válsághelyzet miatt (mert pl.már eleged van belőle vagy mert jelenleg nem érint nagyon komolyan), akkor sem kerülheted el a prevenció miatt!

Szerezz immunitást a válsághelyzetekkel szemben!

A válság helyzetek megmutatják azokat az életterületeinket és gyengeségeinket, ahol nem működünk jól, elég hatékonyan. Fel kell ismerni az erre mutató jeleket és idejében megkezdeni a preventív intézkedéseket.

A válságjelek felismeréséhez, a már kialakult személyes válsághelyzetek kezeléséhez és legfőképpen a válság megelőzéséhez szerezheted meg a szükséges tudást és válságpszichológiai ismereteket. A már az oldalról általatok is ismert 4 pillér technika alapján dolgozunk itt, de az egyes részelemekről bővebben szó lesz a konkrét tantárgyaknál is (pl. válság és a karrier vonatkozásairól itt beszélünk, de a karrierről mélyebben a Valódi Hivatásnál lesz szó, vagy a pénzügyek rendezéséről és a személyes pénzügyi válság kezeléséről itt lesz szó, de a pénzügyek tervezéséről, a pénzügyi biztonság megteremtéséről a BőségTeremtés című tárgy alatt lesz bővebben szó.)

Egész egyszerűen meg kell szerezd a védettséget a válsághelyzetekkel szemben! Ehhez, hasonlóan az oltások működési mechanizmusaihoz, először gyengített formában meg kell kapd a kórokozókat… remélem még abban a fázisban vagy, hogy az oltás megelőzheti a súlyosabb “betegséget”!

Ha nem, akkor se keseredj el, mert jócskán fogunk tudni neked segíteni, de ez esetben tudnod kell , hogy a személyes tanácsadást és a saját életkörülményeidet, életstratégiádat alaposan meg kell ismerjük ahhoz, hogy hathatós és gyors mentőövet tudjunk adni számodra!

Tabuk nélkül a pénztelenségről!> A helyes kérdés: Mit tehetek, hogy megtehessem?:)

Hosszú bejegyzés következik, de rendkívül tanulságos…készíts egy kis teát/kávét/harapnivalót és ülj neki:)

Gyerekkoromban nem kergettek az asztal körül…ahogy mondani szokás és nagyon is tudom milyen az, amikor pénzavar-pénzszűke áll be a családi költségvetésben…és most nagyon enyhén fogalmaztam! Megtanultam milyen amikor nincs, megtanultam, hogyan kell a semmiből (elő)teremteni a pénzt! Ha kellett kemény munkával, ha kellett leleményességgel, de becsületes eszközökkel.

Azt is megtanultam a saját és a környezetem példáin, hogy gyakran mondjuk azt, hogy nincs valamire pénzünk, nem engedhetjük meg magunknak, miközben belül kialakul az a bizonyos gyomorszorító vagy éppen torokszorító érzés…kinek melyik az ismerősebb. Tudom, hogy sokszor ez tényleg megalapozott, de arra is láttam már bőven példát, hogy azt hisszük, hogy nincs valamire pénzünk, közben pedig akár lehetne is.

Miért gondoljuk azt, hogy nincs pénzünk?

1. tényleg nincs (nem viccelek:)

2. úgy tűnik, hogy nincs, mert szétfolyik a pénz a hónap közepére

3. úgy tűnik, hogy van, de hónap végére mégis eltűnik

4. úgy tűnik, hogy nincs elég, de mégis mindenre kerül elegendő

De amikor konkrétan felteszem a kérdést, hogy mire mennyi van, mire mennyi megy el és mire nem jut elegendő…nos, alig akad valaki, aki konkrétumokban tudna válaszolni.

  • Megszoktuk a panaszkodást vagy tényleg van rá okunk?
  • Ha nem csak panaszkodunk, akkor miért nem jut elegendő mindenre, amit szeretnénk?
  • Miért küzdünk adott esetben pénzügyi zavarokkal? Miért szűkölködünk?
  • Miért van az, hogy az emberek többsége sosem elégedett azzal a pénzmennyiséggel, amennyi éppen van neki?

Pont ezek azok a kérdések, amelyek miatt személyes pénzkezelést és bőségteremtést fogunk tanítani az oktatási programban!

Sokszor tapasztalom azt is, hogy egy kis odafigyeléssel, átszervezéssel pénzt lehet teremteni - látszólag- a semmiből!

Mire gondolok?

Természetesen, nem arra a helyzetre, amikor nincs bevégteled, vagy mondjuk fele annyi a bevétel mint a kiadás, de azért itt is lehetne mit tenni…

Inkább arra az esetre gondolok, amikor úgy érzed, hogy valamire nincsen pénzed, valamit nem engedhetsz meg magadnak, de valahol belül érzed, hogy akár lehetne is, csak valahogy jönnek a prioritások, az aggodalmak és a félelmek, a mi lesz ha gondolatok.

Ezekben az esetekben “könnyebb” pénzt teremteni mint gondolnád.

Leírom én mit alkalmaztam nagyon sokáig.

Mint írtam sokszor volt úgy gyermekkoromban, hogy a rezsi és az alapvető élelmiszerek kifizetése után egyszerűen nem volt több pénzünk és a hó végének napjait igencsak számoltuk.

Mit csináltam ilyenkor gyerekként, ha valamit szerettem volna?

Azt amit az egyedülálló anyukám, csak gyerekmércével. Anya mindig megtalálta a módját, hogyan találjon a kellő pillanatban egy kis plusz-munkát, bedolgozást, másodállást, amiből végül mindig finanszírozni tudta a megélhetésünket. A helyes kérdést tette fel: mit tudok tenni azért, hogy meglegyen ami kell?

Ha kellett valami, akkor visszavittem az üvegeket, bőrből négyzeteket vágtam ki a varrónő nagymamámnak, vagy éppen pénztárcákat varrtunk közösen este anyával beszélgetés és szamovárban gőzölgő teavíz mellett.

Vagy mivel nagyon könnyen tanultam nyelveket, angol korrepetálást vállaltam (az első tanítványom 13 évesen volt:). Később persze már nyelvvizsga-felkészítéseket és komolyabb tanfolyamokat, akkor már végzett nyelvtanárként. De ha nem volt elég pénzünk, akkor nyári munkát kerestem, így dolgoztam fagyizóban vagy reklámújságokat is hordtam ki.

Amikor pedig vágytam egy írországi körutazásra, ráadásul egy olyan nyári terv kellős közepén, amikor eleve azt terveztem, hogy két hónapra Angliába megyek nyelvet tanulni, akkor megvolt az elérendő cél, megvolt hozzá a költségvetés és kiszámoltam, hogy mennyi idő alatt, mennyi óra tartásával, mennyi extra tolmácsolás és fordítás bevállalásával fogom tudni elérni azt, akkor is elértem a célomat. Szuper nyár volt!:)

De sorolhatnám még a nagyobb volumenű pénz(elő)teremtéseimet is, pl. amikor egy lakást akartam megvenni és a hiányzó összeget kellett nagyon rövid határidő alatt megkeresni vagy a vállalkozási álmom megvalósításához kellett egy hónap alatt előteremteni a pénzt.

Az egészet azért írom nektek le, mert azt szeretném, ha tudnátok, hogy ha megvan a cél és megvan a hozzáállásod is, akkor minden sikerülhet!

Tehát, amikor azt írjátok sokan, hogy még a pár ezer forintos költség is sok és tele vagytok anyagi gondokkal, akkor bennem mindig felötlik az, hogy nálam ott volt a fordulópont, amikor arra rájöttem, hogy a kérdés nem az, hogy miért nincsen és mennyi nincsen… hanem az, hogy hogyan tudom megszerezni azt a pénzt, ami egy bizonyos vágyott dolog eléréséhez kell!

Ha nincs pénzed valamire, például szeretnél jönni az oktatási programra, mert belül érzed, hogy nagyon is kellene magadon dolgoznod, és nagyon is eleged van már a pénzhiányból….akkor tedd fel magadnak a kérdést így:

Mit tehetek, hogy legyen pl. 4 800 forintom a ProAktív tagságra?

Adok neked néhány ötletet, hogyan lehet megoldani kreatívan egy ilyen kérdést:

1. Megnézed a havi költségvetésedet (már ha van ilyen:) és végigveszed, hol lehetne ennyit megspórolni?

Egy céltudatos középkorú nő esete, aki elérte amit akart:

Volt aki úgy jött el hozzám egy tanfolyamra, hogy már négy hónapja készült rá anyagilag, ő azt mondta, hogy megnézte milyen tartós élelmiszerek vannak otthon és azokból főzött, egy havi méregtelenítést tartott, kondibérlet helyett pedig a ligetben járt futni reggelente. A mobilját feltöltősre cseréltette és komolyan visszafogta a beszélgetéseit.

A lényeg, hogy égő vággyal akart valamit: és ez nem a pénz volt, hanem a tanfolyam! Arra gondolt, hogy amit ott tanulhat, az neki szükséges a továbblépéséhez. Megvolt a célja, és megkereste, hogyan érheti el.

2. Van úgy, hogy még ezer forint is sok és tényleg nem tudod kiadni egy bizonyos élethelyzetben. Ilyenkor is érdemes a fenti lépéseken keresztülmenni és lehet, hogy nem rögtön, de pár hónapon belül már “megengedheted magadnak a tanfolyamot”.

3. ha pedig végképp úgy érzed, hogy ez most lehetetlennek tűnő feladat a számodra, akkor sem szabad feladni amit akarsz!Ilyenkor a lecke arról szól, hogy mennyire vagy kreatív:)

Példa egy fiatal lányra, aki kezelésre járt hozzám és közben “dolgozott” nekem:

Volt egy huszonéves lány paciensem, aki azt mondta, hogy tudja, hogy én segíteni fogok tudni neki egy lelki gondjának a megoldásában a kineziológia módszerével. Viszont azt is tudta, hogy nem fogja tudni kifizetni az egyéni kezelések díját. Ellenben elég kreatív és megoldáscentrikus volt ahhoz, hogy feltegye nekem a kérdést: Nikol, mit tehetek érted? Mivel tudnék neked úgy segíteni, hogy cserébe elvállald az egyéni kezelésemet?

…és csodák-csodája találtunk olyan tevékenységet, amivel nagyon is tudta segíteni a munkámat. (asszisztensi munkát látott el, majd hoszteszkedett egy kiállításon a standunknál).

Tehát az igazi kérdések, amiket fel kell tegyél magadnak:

Eleged van-e már az életed azon területeidből, ahol minduntalan akadályozva vagy?

Akarsz-e fejlődni?

Akarod-e végre rendbe tenni a pénzügyeidet?

Akarod-e rendbe tenni az életedet és végre kiegyensúlyozott életet élni?

Akarod-e a változásokat az életedben?

Kész vagy-e megtenni az első lépéseket a változás útján?

Ha ezekre igen a válasz, akkor menj még tovább:

Kész vagy-e tenni azért, hogy a célod elérd?

Mit tehetsz, hogy elérd azt ami a célod eléréséhez szükséges? (és mint a példák is mutatták nem a pénz az elsődleges megoldás sokszor!)

***

Szóval és (tettel), gondold át mit tehetsz meg azért, hogy neked jobb legyen?

Oktatási Programunk fő tárgyai 5. Pénzkezelés és BőségTeremtés

Ez az a tárgy, aminek az alapos és gyakorlati tudása nélkül nincs sem kiegyensúlyozott élet és válságmegelőzés sem.

A pénz olyannyira része a mindennapi életünknek és gondolkozásunknak, hogy nem nélkülözhetjük a pénzkezelési ismereteket és a bőségtudat alapelveit!

A pénzügyeid és pénzkezelési szokásaid visszajelzést adnak arról, hogy milyen szinten vagy képes irányítani és kontrollban tartani az életedet. Ahhoz, hogy a pénzügyeidet rendezni tudd az önismereten túl konkrét pénzügyi alapismeretekre és személyes pénzkezelésed fejlesztésére van szükség.

Mindezeket pedig a pusztán anyagi dimenziókat kitágítva lelki és szellemi értelemben kell szemlélni és a bőségtudatot tágítva megteremteni a teljes bőséget az életedben.

A Pénzkezelés és BőségTeremtés pillér során kézzelfogható, közérthető és könnyen alkalmazható személyes pénzkezelési tanácsokat, tippeket és a bőségtudat kialakítását segítő célzott gyakorlatokat, módszereket adunk majd át.

Ideje a pénzről tabuk és korlátok nélkül beszélni! …és még inkább itt az ideje célirányosan cselekedni az anyagi biztonságod megteremtése érdekében!

Mit fogunk konkrétan tanulni és közösen csinálni az oktatási program tanulóival pénzkezelés és bőségteremtés témákban?

1. Alapozásként tisztázzuk miért van szükség a pénzügyi tervezésre személyes és családi szinten is (ezt már el is kezdtük az oldalon májusban!)

      • miért fontos tervezni

      • pénzügyi tervezési alapismeretek (elméleti és gyakorlati tippekkel)

2. Pénzügyi stabilizációs alapelveket fogunk tanítani, azaz  hogyan “Takaríts meg többet és költs kevesebbet!”

Hogyan?

1.költségvetés készítünk  a gyakorlatban (konkrét módszert tanítunk meg használni!)

Konkrétan belemegyünk a személyes pénzügyek kontrollingjába (szó szerint pénzügyek kontrollja, irányítása és kordában tartása)

  1. miért és hogyan kell a bevételeket/kiadásokat vezetned, azaz  személyes költségvetést használni? (a kockás füzet módszer és a számítógép adta lehetőségeket is kihasználva:)
  2. miért és hogyan érdemes spórolni /pénzt megtakarítani

2. összefoglaljuk a költések csökkentésének lehetőségeit

3. az adósságok kezelése

4. megtakarítások

5. adómegtakarítási lehetőségek

3. vagyon építés, anyagi biztonság és anyagi függetlenség megteremtésének útjai

4.  pénzkezelési hibák gyűjteménye:

  • rossz költési szokások
  • rossz pénzkezelési szokások
  • hiányzó tények
  • a tervezés hiánya…hogy csak néhányat említsek.

BőségTeremtés témában:

1. Pénzügyi önismeret - TE és a pénz(kezelés), negatív pénzprogramjaid, pénzmítoszaid, pénzmotivációid stb.

2. Hiányszemlélet és bőségszemlélet

3.A Pénz és a bőség kapcsolata

4. BőségTudat kialakítási alapelvek

5. Szegénységtudat és gazdagságtudat

6. Ön-és bőségszabotáló módszereid

7. A gazdagság forrása

8. BőségTeremtés elvek és gyakorlati módszerek, tanácsok