BőségTeremtés 1.lecke: Hiányszemlélet kontra Bőségszemlélet (Alap)

A BőségTeremtés második leckéje a hiányszemlélethez kapcsolódik és  helyette a bőségszemlélet igyekszik alternatívaként megmutatni számotokra.

Mi jellemzi a hiányszemléletet?

Egyszerű: folyton a hiányra koncentrál. A hiányszemléletben élő ember alapvetően csak a hiányra összpontosít, mindig valami hiányzik az életéből, a jelen pillanatából. Úgy is mondhatnám, hogy örökké elégedetlen. A hiányszemléletű ember KAPNI akar, de azt egyfolytában, mindig-mindenhol és minden körülmények között. Eleve úgy szemléli a világot, hogy honnan mit kaphatna meg, ki mit adhat neki amivel ő előrébb juthat.

Ezzel szemben a bőségszemléletű ember, abból indul ki, hogy mindene megvan vagy rövidesen meglesz a teljesség érzéséhez, boldogságához. Mindenben azt keresi, hogy az számára miért lehet jó és mit adhat neki… vagy ő mit adhat általa másoknak, tehát a bőségszemléletű ember alapvetően ADNI akar, de tisztában van azzal is, hogy a folyamatos adás ugyanúgy kibillenti őt az egyensúlyából mit a folyamatos elfogadás. Igazi bőségben csak az az ember élhet, akinél az adás és az elfogadás egyensúlyban van.

Bővebben a ProAktív, Ultra és VIP tagságnak a továbbiakról:

1.Hogyan tudod tetten érni saját hiányszemléletedet?

2. Hogyan alakíts ki bőségszemléletet, azaz bőségtudatot az életedben?

***

…és hogy mi adta most az apropót a Hiányszemlélet kontra Bőségszemlélet élettörvényének tárgyalására?

Nos….

A “Miben segíthetünk konkrétan?” című kérdőívre eddig beérkezett válaszokat olvasva (már több mint százan válaszoltak rá!) egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne ragadjam meg a kínálkozó tanítási lehetőséget!

A kérdőívet kitöltők kb. 60%-a írta azt, hogy anyagi okokból nem jut előre, anyagi okokból nem tud a saját előrehaladásával érdemben foglalkozni. Azaz úgy ítéli meg a pénzügyi helyzetét, hogy az alapján nem tud bevállalni plusz költségeket, még akkor sem, ha ugyanezen megkérdezettek 98%-a azt írta, hogy például a mi Oktatási programunk profi és remek lehetőség arra, hogy kilábalhasson és rendbe rakja az életét!

Ez azt jelenti, hogy a pénzügyi területen jelentős hiány van olvasóink körében...na jó, ezt azért sejtettem, ami megdöbbentett, az inkább az ingyenességre való ráállás volt….azaz, ha ingyen lenne, akkor csinálnám, ha ingyen hozzájuthatnék, akkor kijöhetnék a bajból típusú válaszok.

Tisztában vagyok vele, hogy vannak élethelyzetek amikor tényleg kell az ingyenes segítség, de azt is tudom, hogy hosszútávon pont az ingyenes segítségek igénybevétele szokta megbosszulni önmagát…legalábbis, ha nem kerül valamilyen formában kiegyenlítésre az “adok-kapok” számla.

Az ingyenesség témája megér egy külön misét, így ezzel a témával folytatom a következő bejegyzésemet.:)

A pénz fut utánad vagy még mindig Te futkosol a pénz után? (ProAktív, Ultra)

A Pénzkezelés/BőségTeremtés pillér a pénzügyeid kezelésével, az anyagi biztonságod megteremtésével és egy holisztikusabb szemszögből is tárgyalt pénz, vagyonképzés, gazdagság és bőségteremtés témákból áll. Tehát a célunk az anyagiak minden szintű rendbetétele lesz, a teljes bőség és jól-lét megélésének elősegítése érdekében.

Ezért tanítunk nagyunk reális alapokon nyugvó  pénzkezelési alapismeretek úgy mint a személyes költségvetés-készítés, a kontrolling, a pénzügyi tervezés, az anyagi biztonság és anyagi függetlenség megteremtése, illetve holisztikus alapokon nyugvó és tágabb értelmezésre lehetőséget adó BőségTeremtést is, melyben helyet kap a pénzügyi önismeret, a szegénység-és gazdagságtudat, a hiány és bőségszemlélet, a bőség megélését gátló tényezők áttekintése és felszámolási lehetőségei is.:)

E rövid bevezető után, nézzük miért foglalkozunk a pénzel ennyit:)

Alapvető szabály (akár ÉletTörvény is lehetne:), hogy a pénzügyek terén rendet kell rakni és rendet kell tartani.

De kérdés, hogy mit is értünk pénz és pénzügyek alatt?

Nos, amit én a pénz fogalma alatt értek, az az anyagi síkon is megjelenő energiaforma, melyet eszközként használunk a fizikai javak megszerzésére, kölcsönösen adjuk és kapjuk, folyamatos áramlásban van…legalábbis abban kellene lennie.( Fontos tudatosítani, hogy energiaforma és hogy áramlásban kell lennie, ennek még fontos szerepet szánok a későbbiekben, egyenlőre kérlek fogadd el így.)

A pénzügyek fogalmat pedig elsősorban a pénz  áramlására használom és amikor azt mondom, hogy rendet rakni a pénzügyeidben arra a folyamatra gondolok, melyben átveszed az irányítást és a kontrollt a pénzügyeid, azaz a pénz áramoltatása felett.

Az, hogy a pénzügyeid mennyire vannak rendben alapvetően visszajelzés arra, hogy az életedben mennyire vagy tudatos, irányító és mennyiben tudod úgy alakítani az életedet, ahogyan szeretnéd. Eképpen a pénz jelenléte, mennyisége, áramlása mind nagyon pontos és fontos fokmérője a személyes “teremtő”-képességednek és szabadságodnak.

Önismereti gyakorlat:

Figyeld meg milyen pénzkezelés jellemző rád:

1. hogyan és honnan szerzed a pénzt, milyen forrásból?

2.hogyan költöd a pénzt, mire és jellemzően milyen motivációból?

…és egy nagyon fontos kérdés:

A pénz fut utánad, vagy még mindig Te futsz a pénz után?

Ha anyagi gondjaink vannak, nem vagyunk egyensúlyban a belső lényünkkel. Valami gátol bennünket abban, hogy megéljük a bőséget. Életszemléletünk meghatározza életünk eseményeit és a pénzügyi helyzetünket. A szegénység-szemlélet egy gondolkodásminta… ezért megváltoztatható!!!

Ahhoz, hogy a saját utunkon járni tudjunk, és harmonikus életünk lehessen, nem kell, hogy szegényen, nélkülözve tengessük az életünket. A bőség és az anyagi javak elsődleges feladata, hogy segítsenek bennünket, mintegy eszközként szolgálva előrehaladásunkat.

Tehát működik bennünk egy “hitrendszer” mely lehetővé teszi vagy éppen meggátolja, hogy az életünkben bizonyos események megtörténjenek vagy sem. Belső hitrendszerünk dönt arról is, hogy bőségben élünk vagy sem, hogy anyagi szinten a pénz felénk áramlik, vagy hogy mi futnánk-e utána. ( a hitrendszerről bővebben későbbi leckében szólok majd)

Az elsődleges feladatunk az lesz az oktatási program során, hogy ezt a bizonyos hitrendszert megismerd, kiismerd és ami nem szolgálja a bőség megélését és a teljes jól-létedet, azon elemeket ki fogjuk belőle szűrni. Ez a “megismerési és szűrési” folyamat elengedhetetlen része a továbbhaladásnak, hiszen bármit is akarsz megváltoztatni az életedben, először meg kell ismerd mi van jelen, mi a probléma, hogyan alakult ki és mit lehet tenni, hogy a probléma megoldódjon.

…és az Ultrásoknak (de most Te is láthatod) van még egy kis videós bőségszemlélet-üzenetem!

Indulnak a bőségvideók is  jövő héttől 10 részen át! :)

Oktatási Programunk fő tárgyai 5. Pénzkezelés és BőségTeremtés

Ez az a tárgy, aminek az alapos és gyakorlati tudása nélkül nincs sem kiegyensúlyozott élet és válságmegelőzés sem.

A pénz olyannyira része a mindennapi életünknek és gondolkozásunknak, hogy nem nélkülözhetjük a pénzkezelési ismereteket és a bőségtudat alapelveit!

A pénzügyeid és pénzkezelési szokásaid visszajelzést adnak arról, hogy milyen szinten vagy képes irányítani és kontrollban tartani az életedet. Ahhoz, hogy a pénzügyeidet rendezni tudd az önismereten túl konkrét pénzügyi alapismeretekre és személyes pénzkezelésed fejlesztésére van szükség.

Mindezeket pedig a pusztán anyagi dimenziókat kitágítva lelki és szellemi értelemben kell szemlélni és a bőségtudatot tágítva megteremteni a teljes bőséget az életedben.

A Pénzkezelés és BőségTeremtés pillér során kézzelfogható, közérthető és könnyen alkalmazható személyes pénzkezelési tanácsokat, tippeket és a bőségtudat kialakítását segítő célzott gyakorlatokat, módszereket adunk majd át.

Ideje a pénzről tabuk és korlátok nélkül beszélni! …és még inkább itt az ideje célirányosan cselekedni az anyagi biztonságod megteremtése érdekében!

Mit fogunk konkrétan tanulni és közösen csinálni az oktatási program tanulóival pénzkezelés és bőségteremtés témákban?

1. Alapozásként tisztázzuk miért van szükség a pénzügyi tervezésre személyes és családi szinten is (ezt már el is kezdtük az oldalon májusban!)

      • miért fontos tervezni

      • pénzügyi tervezési alapismeretek (elméleti és gyakorlati tippekkel)

2. Pénzügyi stabilizációs alapelveket fogunk tanítani, azaz  hogyan “Takaríts meg többet és költs kevesebbet!”

Hogyan?

1.költségvetés készítünk  a gyakorlatban (konkrét módszert tanítunk meg használni!)

Konkrétan belemegyünk a személyes pénzügyek kontrollingjába (szó szerint pénzügyek kontrollja, irányítása és kordában tartása)

  1. miért és hogyan kell a bevételeket/kiadásokat vezetned, azaz  személyes költségvetést használni? (a kockás füzet módszer és a számítógép adta lehetőségeket is kihasználva:)
  2. miért és hogyan érdemes spórolni /pénzt megtakarítani

2. összefoglaljuk a költések csökkentésének lehetőségeit

3. az adósságok kezelése

4. megtakarítások

5. adómegtakarítási lehetőségek

3. vagyon építés, anyagi biztonság és anyagi függetlenség megteremtésének útjai

4.  pénzkezelési hibák gyűjteménye:

  • rossz költési szokások
  • rossz pénzkezelési szokások
  • hiányzó tények
  • a tervezés hiánya…hogy csak néhányat említsek.

BőségTeremtés témában:

1. Pénzügyi önismeret - TE és a pénz(kezelés), negatív pénzprogramjaid, pénzmítoszaid, pénzmotivációid stb.

2. Hiányszemlélet és bőségszemlélet

3.A Pénz és a bőség kapcsolata

4. BőségTudat kialakítási alapelvek

5. Szegénységtudat és gazdagságtudat

6. Ön-és bőségszabotáló módszereid

7. A gazdagság forrása

8. BőségTeremtés elvek és gyakorlati módszerek, tanácsok

Valódi Hivatás 1. lecke: Miért fontos megtalálnod a Valódi Hivatásodat?

A Valódi Hivatás az én fogalmaim szerint az a karrierirány, mely olyan munkakört, munkakörülményeket biztosít, amit szívesen végzel nap mint nap, akár éveken keresztül is folyamatosan motivál és lelkesíteni tud.

Az önmegvalósítás és a teljes élet megteremtésének alapfeltétele, hogy megtaláld azt a területet, melyben vagy mely iránt valódi elhivatottságot érzel a szíved mélyén. Ez az a terület, ahol a benned rejlő kincseket ki tudod bontakoztatni, ahol az erősségeidet igazán ki tudod aknázni és ahol valódi sikereket érhetsz el. Ez az a terület, ahol a legnagyobb szenvedélyedet meg tudod élni, és ezen keresztül lehetsz képes igazi bőséget teremteni az életedben!

Miért kell megtalálnod a valódi hivatásodat?

1. Mert ez az a terület, ahol egyéniségedet, egyediségedet a legteljesebb mértékben ki tudod bontakoztatni és meg tudod mutatni.

2. Mert a valódi hivatásod végzése közben és az által leszel képes kiteljesedni mint ember, mely tovább erősíti önértékelésedet – és ezek a pénz-vonzásának legfontosabb sikerfaktorai is! Tehát, ha igazi bőségre vágysz - anyagi, lelki és szellemi értelemben egyaránt - akkor a valódi hivatásodon keresztül vezet az utad!

3. Mindezeken túl a valódi hivatás lehetőséget nyújt arra is, hogy túlnőjj a pénz-mint cél gondolkodásmódon és meglásd a pénzen túli célokat is, úgy mint önkifejezés, a tehetséged kibontakoztatása és az önmegvalósítás egyik nemes útja! Rendszerint az életcélokat a valódi hivatáson keresztül a legkönnyebb elérni.

Hol találhatod meg a valódi hivatásodat?

A valódi hivatásod egy olyan területen találhatod meg, ahol a hobbi, a játék, a szíved szerint végzett tevékenységek találkoznak az elkötelezettséggel, odaadással, igazi szenvedéllyel és örömmel végzett munkával.

***

A Valódi Hivatásról június 3-án, szerda este 19:30-as kezdettel tartok online előadást (webináriumot), mely előadás az Ultra és VIP tagoknak az Oktatási Program keretében ingyenesen megtekinthető lesz!

Az élő és az archív előadás megrendelhető a http://onmegvalositas.webinariumok.hu>>>oldalon.

Valódi Hivatás 1. lecke: Miért fontos megtalálnod a Valódi Hivatásodat? (AlapTagság)

A Valódi Hivatás az én fogalmaim szerint az a karrierirány, mely olyan munkakört, munkakörülményeket biztosít, amit szívesen végzel nap mint nap, akár éveken keresztül is folyamatosan motivál és lelkesíteni tud.

Az önmegvalósítás és a teljes élet megteremtésének alapfeltétele, hogy megtaláld azt a területet, melyben vagy mely iránt valódi elhivatottságot érzel a szíved mélyén. Ez az a terület, ahol a benned rejlő kincseket ki tudod bontakoztatni, ahol az erősségeidet igazán ki tudod aknázni és ahol valódi sikereket érhetsz el. Ez az a terület, ahol a legnagyobb szenvedélyedet meg tudod élni, és ezen keresztül lehetsz képes igazi bőséget teremteni az életedben!

Miért kell megtalálnod a valódi hivatásodat?

1. Mert ez az a terület, ahol egyéniségedet, egyediségedet a legteljesebb mértékben ki tudod bontakoztatni és meg tudod mutatni.

2. Mert a valódi hivatásod végzése közben és az által leszel képes kiteljesedni mint ember, mely tovább erősíti önértékelésedet – és ezek a pénz-vonzásának legfontosabb sikerfaktorai is! Tehát, ha igazi bőségre vágysz - anyagi, lelki és szellemi értelemben egyaránt - akkor a valódi hivatásodon keresztül vezet az utad!

3. Mindezeken túl a valódi hivatás lehetőséget nyújt arra is, hogy túlnőjj a pénz-mint cél gondolkodásmódon és meglásd a pénzen túli célokat is, úgy mint önkifejezés, a tehetséged kibontakoztatása és az önmegvalósítás egyik nemes útja! Rendszerint az életcélokat a valódi hivatáson keresztül a legkönnyebb elérni.

A munka, azon túl, hogy aktív cselekvés, önkifejezési lehetőség, nagyon fontos szolgálat lehetőségét is magában foglalja. Egy idő után mindenképpen fel kell tenned magadnak a kérdést, mit és kit akarsz szolgálni az életed során és a munkád során. A munka egyfajta szolgálat és ezt pszichológiai és spirituális szempontok alapján is így látom. Általa lehetőséged nyílik arra, hogy tehetségedet, képességeidet saját jól-léted megteremtésének érdekében használd fel és ezen túlmenően másokat is szolgálj, segíts általa. Mindezen jelentéstartalmak csak a Valódi Hivatás fogalomkörébe férnek bele, a munka alapfogalmába (különösen a pénzért, kényszerűségből végzett munka esetében) nem!

Hol találhatod meg a valódi hivatásodat?

A valódi hivatásod egy olyan területen találhatod meg, ahol a hobbi, a játék, a szíved szerint végzett tevékenységek találkoznak az elkötelezettséggel, odaadással, igazi szenvedéllyel és örömmel végzett munkával.

A valódi hivatásod megtalálása és legfőképpen felvállalása nem könnyű feladat és gyakran jár külső és belső kihívásokkal. Szándékosan hívom kihívásnak, akadályok helyett. A kihívás feltüzeli a benned égő virtust, míg az akadály eléd magasodva akár gyengítheti is az önbizalmadat.

Igazából,  a valódi hivatás megtalálása egy nagyon izgalmas belső útkeresés, míg a felvállalása egy olykor hosszú, megannyi kanyarulattal járó, mégis az elejétől a végéig téged erősítő folyamat!

Ha képes vagy tisztelni és becsülni önmagadat, felismered és kiaknázod az erősségeidet, eléred, hogy azt a munkát végezhesd, amit szeretsz és ezáltal elkötelezetten kiállsz önmagadért, akkor valóban vonzani fogod a pénzt és a bőséget, olyan mértékben, hogy azt szeretnéd (és el tudod képzelni:))

***

A Valódi Hivatásról és arról, hogy HOGYAN találhatod meg a saját valódi hivatásodat  június 3-án, szerda este 19:30-as kezdettel tartok online előadást (webináriumot), mely előadás az Ultra és VIP tagoknak az Oktatási Program keretében ingyenesen megtekinthető lesz!

Az élő és az archív előadás megrendelhető a http://onmegvalositas.webinariumok.hu>>>oldalon.

Ízelítő a Válság-és ÉletStratégiák Oktatási Programból

Itt az ideje, hogy megvilágítsam mi is fog történni itt az oldalon, és milyen nagyszabású és izgalmas feladatra vállalkozunk a június 15-én induló oktatási programunkkal.

Válság(os) helyzetekből nem lehet kijönni életszemléleti változtatás nélkül.

Hosszútávon válsághelyzetet megelőzni pedig egyenesen lehetetlen.

Ezért én az előrevivő életstratégiák tanítását alapvetőnek és kihagyhatatlannak tartom. Egész egyszerűen pozitív életszemlélet; a valós, téged szolgáló-erősítő és tényleg a saját értékrendeden alapuló életstratégia kialakítása nélkül nem lehet sikeres, eredményes és boldog életet élni.

Pont ebből az okból az oktatási programnak legalább annyira hangsúlyos része lesz a konkrét válsághelyzetek kezelésére vonatkozó stratégiák sora, mint az életedet előrevivő, a jól-léted megteremtéséhez és fenntartásához(!!!) szükséges életstratégiák.

A Válság és- ÉletStratégiák oktatási program  legfontosabb alapelemei ezért a következő “ÉletRendező”  tantárgyak lesznek röviden összefoglalva:

1. ÉletEgyensúly - a helyzetelemzéstől az egyensúly állapotig

2. ÉletCélok - az önmegvalósítási utadtól a helyes célok megtalálásáig

3. Valódi Hivatás - az igazán testre-(és lélekre) szabott hivatás megtalálásától a gyakorlati megvalósításig

4. Önmenedzsment és a siker életstratégiái - a személyes hatékonyság fejlesztésétől a 21.század túlélő-készségein keresztül a siker-pszichológiájáig

5. Pénzkezelés és BőségTeremtés - az anyagi szintű pénzügyeid rendezésétől a pénzügyi tervezésen keresztül a pénzügyi alapismeretekig és azon is túl, egészen a bőség és jól-lét megteremtésének útjaiig és a számodra is elérhető lehetőségekig

6. Hatékony VálságStratégiák a magánéletedben - a válságelőjelek felismerésétől a válsághelyzetek kezelésén keresztül a prevencióig

7. Az Élet Törvényei - az élet legfontosabb játékszabályai a Föld nevű bolygón, ismerd meg és fordítsd a javadra!

8. Extra: Női ÉletStratégiák különkiadás! (itt a nők már most örülhetnek, de terveink szerint meg lesz a férfi variáció is:))

Ez csak olyan étlapszerű felsorolás, a héten minden “tantárgyról” , a tanítási módszerekről (is) részletesen írunk majd! Kövessétek az oldalt…és jönnek a további információk…

Napi szinten érdemes lesz felnézni ide, mert intenzív két hét következik…használjátok Ti is ki!

Pénz és pénzügyek…holisztikus szemszögből 2.rész

A pénzügyek rendbe rakása és tartása, azaz a pénzkezelési képesség  tanulható (!) képesség. Ez jó hír, hiszen ha egyszer megtanultál, elsajátítottál valamilyen pénzkezelési szokásrendszert,akkor ezen változtatni is fogsz tudni.

Akkor mi teszi ennyire nehézzé a pénzügyeinken való változtatást?

Ami nehezebbé teszi a folyamatot, hogy a pénzkezelés komplex képesség, készség és pénzkezelési ismeretanyag meglétére vagy hiányára épül, de hitrendszerré és szokásrendszerré erősödik az életed előrehaladtával.

Pont ez az oka annak, hogy nem elegendő csupán azt mondanod, hogy holnaptól vezetem a kiadásaimat és bevételeimet, hogy ötről-hatra juss (bár ez az alapja:)  vagy nem elég megnyerned egy lottó ötöst, ahhoz hogy gazdag is maradhass. Egyszerűen a témát a maga komplexitásában kell szemléld és ugyanígy változtatnod is kell minden elemén.

A gondolkodásmódod és  kialakult szokásrendszeredet először górcső alá kell venni, majd nagyon tudatosan átszitálni és csak azt megtartani, ami valóban hozzájárul a pénzügyi jól-léted kialakításához és megőrzéséhez!

Ezekről az elemekről és a hogyanokról részletesen beszélek majd a Válságkezelési Stratégiák a Magánéletedben című szemináriumon!

Ha még nem tudod, hogyan győzz a válság felett:

Kattints ide és nézd meg a K.O. Napi Programunkat!>>>

A Válságkezelési Stratégiák a Magánéletedben 2.pillére: Stabil Pénzügyek!

Az egzisztenciális biztonsághoz egyrészt folyamatos bevételt kell biztosíts önmagad és a családod számára, másrészt tudatosan kell készülj az öngondoskodásra!

Ehhez a pénzkezelési szokásaidnak olyanoknak kell lenniük, hogy képes legyél még a leglehetetlenebb helyzetben is megtakarításokra, és a jövőre való tekintettel  az önmagadról valamint a családodról való öngondoskodásra! Az államra és a szociális hálóra nem számíthatsz… főleg nem alapozhatsz!

A legfontosabb kérdései a Válságkezelési Stratégiák 2.pillérének, a stabil pénzügyekről szóló előadásnak pont ezek a problémák lesznek homlokterében!

Konkrétabban ezekre a kérdésekre kaphatsz majd választ a pénzügyek kapcsán:

1. Mit lehet és mit kell tegyél azért, hogy  a gyengülő szociális háló és a válság ellenére mégis biztosítani tudd a létbiztonságodat?

2. Mit tehetsz még válságos körülmények között is azért, hogy az anyagi biztonságot elérhesd?

3. Milyen lehetőségeid vannak, hogy a válságban is folytathasd az anyagi függetlenséghez vezető utadat?

Ami a Titok című könyvből kimaradt…

A bőség alapvetően hitrendszer kérdése, mert amit képes vagy belsővé tenni, teljes mértékben hinni benne és vele együtt rezegni azt képes vagy bevonzani, magadévá tenni. Ami tőled távol áll, vagy egyszerűen túl távol áll a jelen élet-valóságodtól, akkor valószínűsíthető a kudarc megélése. Többek között ezért van az, hogy emberek milliói bár olvasták a Titok című könyvet, vagy a Vonzás Törvényét,mégsem gazdagok még, mégsem élnek tökéletes párkapcsolatban, mégsem élnek álmaik szigetén egy medencés villában.

Vajon a Titok nem működik vagy valami más áll a háttérben?

A Titokkal, a vonzás törvényével vagy éppen a tudatos teremtéssel semmi baj nincsen. Működnek. Csak a könyv írói nem írtak le egy tapasztalati tényt és elfelejtették megemlíteni, hogy az idősíkon hosszú ideig is eltarthat míg beteremtesz valamit az életedbe.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy akkor van lehetőséged bőségben, fizikai szinten gazdagságban, élni, ha a bőség része az énképednek. Azaz, ha egy sérült önértékeléssel rendelkező egyén pozitív gondolatokkal, úgymond meg kívánja teremteni az életében a bőséget valószínűleg kudarcélményben és jelentős belső stresszélményben lesz része.

Mindaddig amíg a múlt tapasztalatai, megélései nyomán a tudatalattiban létrejött negatív, korlátozó blokkokat nem semlegesíted, nem oldod, addig azok hatnak rád. Mégpedig akadályozó, visszahúzó erővel. Egyszerűen egy belső hang vagy folyamatosan szabotáló kijelentéseket tesz, vagy egyszerűen nem engedi, hogy valami olyan élj meg, ami eddig nem volt része az életednek. Nem azért, mert rosszat akar neked. Azért mert ez a funkciója! Az a dolga, hogy a már ismert és ezidáig a túlélésedet biztosító utakon tartson. Folyton emlékeztet arra, hogy járt utad a járatlanért el ne hagyj! Olyannyira fontos és elsődleges a működése, hogy minden döntésednél elsőbbséget ad neki az elméd.

Ezeket a berögződéseket hívja a kineziológia hitrendszernek. Amit hiszel, azt a múltad alapján hiszed. Amit lehetségesnek tartasz önmagad számára is, azt a múltad megélései és az énképed alapján tartod lehetségesnek, elérhetőnek. Ennek okán először a hitrendszer megváltoztatásával kellene kezdeni minden tudatos-teremtő munkát!

Ehhez először ismerd meg a saját hitrendszeredet, azaz tudatosítsd, hogy mit gondolsz,milyen képzetek élnek benned pl. a gazdagsággal, pénzzel, bőséggel kapcsolatban!

Ebben a munkában segít egy általam összeállított kérdőív, mely azokat a gátakat igyekszik feltérképezni, melyek miatt még nem élsz bőségben!

Íme a kérdőív:

Bőség vagy szűkösség? című kérdőívet itt találod!>>>