Idő és pénz…Te határozod meg, hogy mennyi van belőle és mire használod őket!

Az időnek megvan az a tulajdonsága, hogy szalad és szétesik, jobban mondva amint Te és ezáltal az irányításod szétesik az időd is elúszik. Ennek igen csak frusztráló a megélése, hiszen azt érzed, hogy nem jutsz ötről-hatra. Pont ez az oka, amiért az életstratégiáidnak része kell legyen a tudatos időmenedzsment.

A hatékony időgazdálkodást két oldalról kell megfogni, az egyik a valóban fontos céljaid megtalálása, ami azért kell, hogy legyen fókuszod, legyen ami köré fel tudod fűzni a feladatokat és aminek ezáltal időkereteket fogalmazhatsz meg. A másik megközelítés annak a tudatos elemzése, amit most csinálsz. Észre kell vegyed, hogy milyen jellemzők működnek benned, hol, milyen tevékenységeknél és miért úszol el az időddel. A céltudatosítással az ÉletCélok témakörben foglalkozom nagyon részletesen a Válság-és ÉletStratégiák Oktatási Programon belül, a konkrét személyes időmenedzsment pedig az Önmenedzsment témánk része. Most ezért a szemlélettel foglalkozom, mert az a kulcsa a változásnak!

A pénz költése és az idő eltöltése rokon fogalmak és emberi tevékenységek.

Az angol nyelvben még ugyanaz az ige használatos mindkettő kifizetésére is: spend money = pénzt költeni, spend time = időt eltölteni. Az idő és a pénz azért jár ennyire kézen fogva, mert mindkettő energiaforma, amelynek áramlását Te határozol meg. Te határozod meg mennyi pénzed van és mire költöd. Ugyanígy Te határozod meg mennyi időd van és mivel töltöd.

Tudom, hogy most felborzolom a kedélyedet és legszívesebben azonnal rávágnád, hogy nem nem te határozod meg egyiket sem, mert nem Te határozod meg a fizetésed, nem Te határozod meg a gigászi adókat, nem Te határozod meg, hogy mennyi időért mennyi fizetést kapsz.

Ezekre most azt kell mondjam…de igen. A fenti gondolkodásmód igaz egy alkalmazotti szférában dolgozó és az állam szolgájaként létező állampolgárra. Ugyanakkor nem az ajánlom, hogy illegálisan dolgozz, ne fizess adót. Csak annyit javaslok, hogy kezd el megfordítani a nézőszögedet. Igen is Te határozol meg mindent az életedben. Igen vannak adók, de Te határozod meg, hogy alkalmazottként először adózol és csak töredékét kapod meg a fizetésednek, vagy éppen a „maradékból” adózol vállalkozóként. Persze nem ennyire egyszerű, hogy legyél vállalkozó és a akkor máról holnapra megjavul minden. Nem ez nincs így. Viszont a vállalkozói lét megtaníthat egy teljesen más, sokkal szabadabb létformára. Igen, el kell jutni odáig, hogy a vállalkozásaid nélküled dolgozzanak, vagy a pénzed helyetted és érted dolgozzon. Viszont az úton legalább a saját szabadságodért és függetlenebb életért dolgozol. Máris több a motiváció dolgozni, főleg, ha olyan területet találsz, amiért szívből lelkesedni tudsz!

Nem kérem tőled, hogy vállalkozást indíts, hogy MLM-ezz, hogy befektetésekkel foglalkozz stb…. csak igyekszem olyan alternatívákat mutatni, melyekkel szabadabb lehetsz, melyek segítségével más szemléletmódokat és utakat is megláthatsz, megtanulhatsz. (erről a témáról bővebben írok még a bevételi alternatívák részben a programon belül!!!)

De most vissza az időre… még akkor is igaz az a tény, hogy Te határozod meg az időd-beosztását, ha alkalmazottként dolgozol, utána futsz a gyerekekért, majd külön órák és edzések, hazajutás, vacsora, TV, fürdés és holtfáradtan ágyba dőlés.

…mert Ki dönti el, hogy így él, ha nem Te?

Te magad hozol döntést, arról, hogy ma este mire áldozod az idődet és energiádat. Vegyük az én példámat, éppen most szeretkezhetnék, meditálhatnék, vagy éppenséggel nézhetnék TV-t, aludhatnék, háztartási munkát végezhetnék stb. E helyett, mivel ihletem volt ezen lecke megírására hoztam egy tudatos döntést, hogy ok, itt és most billentyűzetet ragadok és meghatározott időt a lecke megírására, ezáltal a Te tanításodra szánok.

Minden pillanatban döntést hozunk az életünkről, az időnkről, a pénzükről, a kapcsolataink alakulásáról. Nagyon fontos, hogy a meglegyenek az életünk sarokkövei, azok a prioritások és ezáltal célok, amelyért dolgozunk, ami felé haladunk. Ha megvan a fókusz, sokkal könnyebb megtalálni a módot, a hozzá szükséges idő és pénz előteremtésére!

Próbáld ki…

Tűzz ki magad elé egy egyszerű célt, legyen az az, hogy a héten kétszer elmész tornázni, a héten minden nap eszel valamilyen gyümölcsöt, minden nap megiszod a minimum 2 liter vizedet stb.

Legyen ez a próba kedvéért valami olyan, ami igazán fontos Neked itt és most. Ez azért kell, hogy meglegyen a motivációd…motiváció nélkül nem lépünk egy tapottat sem.

Most jön az időgazdálkodás rész…

Ha megvan a motivációd és a célod konkrétan megfogalmazva, akkor teremtsd meg az időt és a pénzt hozzá.

Mennyi idő és pénz kell a példában szereplő célokhoz?

Egy alma elfogyasztása kényelmesen is maximum 5 perc. Egy alma ára kb. 80 Ft-ra jön ki.

Egy tornaóra meglátogatása öltözésekkel és utazással együtt is maximum 2 óra. A tornaóra kb. 1500Ft + a buszjegyek kb. 500Ft, de számolhatsz benzinköltséget is.

Napi 2 liter víz az mondjuk 5 x 2 dl elfogyasztása, poharanként 2 perc, tehát 10 percnyi időráfordítás. A 2 liter ásványvíz ára kb. 200Ft.

Még az árak is tőled függenek… T.gazdaságos vagy bioalmát veszel? Akciós vizet vagy csapvizet, esetleg tisztított vizet iszol? Gyalog mész a tornaórára és bérletet veszel…vagy esetleg kimész egyet futni?

Minden tőled függ.

A lényeg, hogy hozd meg a döntést, hogy Te akarod irányítani az életedet! …és aztán tarts ki ezen döntésed mellett, amig el nem éred a célodat!

Hajrá….!

BőségTeremtés 1.lecke: Hiányszemlélet kontra Bőségszemlélet (Alap)

A BőségTeremtés második leckéje a hiányszemlélethez kapcsolódik és  helyette a bőségszemlélet igyekszik alternatívaként megmutatni számotokra.

Mi jellemzi a hiányszemléletet?

Egyszerű: folyton a hiányra koncentrál. A hiányszemléletben élő ember alapvetően csak a hiányra összpontosít, mindig valami hiányzik az életéből, a jelen pillanatából. Úgy is mondhatnám, hogy örökké elégedetlen. A hiányszemléletű ember KAPNI akar, de azt egyfolytában, mindig-mindenhol és minden körülmények között. Eleve úgy szemléli a világot, hogy honnan mit kaphatna meg, ki mit adhat neki amivel ő előrébb juthat.

Ezzel szemben a bőségszemléletű ember, abból indul ki, hogy mindene megvan vagy rövidesen meglesz a teljesség érzéséhez, boldogságához. Mindenben azt keresi, hogy az számára miért lehet jó és mit adhat neki… vagy ő mit adhat általa másoknak, tehát a bőségszemléletű ember alapvetően ADNI akar, de tisztában van azzal is, hogy a folyamatos adás ugyanúgy kibillenti őt az egyensúlyából mit a folyamatos elfogadás. Igazi bőségben csak az az ember élhet, akinél az adás és az elfogadás egyensúlyban van.

Bővebben a ProAktív, Ultra és VIP tagságnak a továbbiakról:

1.Hogyan tudod tetten érni saját hiányszemléletedet?

2. Hogyan alakíts ki bőségszemléletet, azaz bőségtudatot az életedben?

***

…és hogy mi adta most az apropót a Hiányszemlélet kontra Bőségszemlélet élettörvényének tárgyalására?

Nos….

A “Miben segíthetünk konkrétan?” című kérdőívre eddig beérkezett válaszokat olvasva (már több mint százan válaszoltak rá!) egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne ragadjam meg a kínálkozó tanítási lehetőséget!

A kérdőívet kitöltők kb. 60%-a írta azt, hogy anyagi okokból nem jut előre, anyagi okokból nem tud a saját előrehaladásával érdemben foglalkozni. Azaz úgy ítéli meg a pénzügyi helyzetét, hogy az alapján nem tud bevállalni plusz költségeket, még akkor sem, ha ugyanezen megkérdezettek 98%-a azt írta, hogy például a mi Oktatási programunk profi és remek lehetőség arra, hogy kilábalhasson és rendbe rakja az életét!

Ez azt jelenti, hogy a pénzügyi területen jelentős hiány van olvasóink körében...na jó, ezt azért sejtettem, ami megdöbbentett, az inkább az ingyenességre való ráállás volt….azaz, ha ingyen lenne, akkor csinálnám, ha ingyen hozzájuthatnék, akkor kijöhetnék a bajból típusú válaszok.

Tisztában vagyok vele, hogy vannak élethelyzetek amikor tényleg kell az ingyenes segítség, de azt is tudom, hogy hosszútávon pont az ingyenes segítségek igénybevétele szokta megbosszulni önmagát…legalábbis, ha nem kerül valamilyen formában kiegyenlítésre az “adok-kapok” számla.

Az ingyenesség témája megér egy külön misét, így ezzel a témával folytatom a következő bejegyzésemet.:)

Ma, pénteken még tudsz jelentkezni, utána záródnak a kapuk!

Ha még gyorsan döntesz és jelentkezel lesz lehetőséged a hétfőn induló oktatási programban részt venni! Nézd át még egyszer hogyan tudod felgyorsítani velünk az életrendezés folyamatát, és ha itt az idő nekikezdened várunk szeretettel!

Gyors áttekintésre:

A Válság -és ÉletStratégiák oktatási program teljes tematikája>>>

Az oktatási program áttekintő táblázata>>>

A teljes oktatási programleírás oldalát innen éred el>>>

Ha pedig már eldöntötted, hogy jelentkezel, akkor ide kattintva jelentkezz:

Itt az idő, itt a helyem, jelentkezem!>>>

Megvan a kérdőíves nyereményjáték győztese!

A “Miben segíthetünk konkrétan?” című kérdőívet kitöltők között “kidobtam” (kockával:)  az Ultra Tagság 1 hónapos ingyenes részvételi lehetőségét megnyerő nevét, azaz pontosabban a sorszámát, mellyel a táblázatunkban szerepel az illető.

Nézzük…

Az első nyerő szám a…. 0, azaz nulla

A második nyerő szám a …6-os

A harmadik nyerő szám az…5-ös

A nyertes szám tehát a kérdőívet…65-ödikként  kitöltőé!

A hozzá tartozó név pedig…. na jó nem csigázlak benneteket tovább…

Nagy Rudolf

Gralulálunk Neked!

Máris írom az e-mailt a számodra, melyből megtudhatod a jó hírt… és a továbbiakat az Ultra tagságodról!

Hajrá!

A pénz fut utánad vagy még mindig Te futkosol a pénz után? (ProAktív, Ultra)

A Pénzkezelés/BőségTeremtés pillér a pénzügyeid kezelésével, az anyagi biztonságod megteremtésével és egy holisztikusabb szemszögből is tárgyalt pénz, vagyonképzés, gazdagság és bőségteremtés témákból áll. Tehát a célunk az anyagiak minden szintű rendbetétele lesz, a teljes bőség és jól-lét megélésének elősegítése érdekében.

Ezért tanítunk nagyunk reális alapokon nyugvó  pénzkezelési alapismeretek úgy mint a személyes költségvetés-készítés, a kontrolling, a pénzügyi tervezés, az anyagi biztonság és anyagi függetlenség megteremtése, illetve holisztikus alapokon nyugvó és tágabb értelmezésre lehetőséget adó BőségTeremtést is, melyben helyet kap a pénzügyi önismeret, a szegénység-és gazdagságtudat, a hiány és bőségszemlélet, a bőség megélését gátló tényezők áttekintése és felszámolási lehetőségei is.:)

E rövid bevezető után, nézzük miért foglalkozunk a pénzel ennyit:)

Alapvető szabály (akár ÉletTörvény is lehetne:), hogy a pénzügyek terén rendet kell rakni és rendet kell tartani.

De kérdés, hogy mit is értünk pénz és pénzügyek alatt?

Nos, amit én a pénz fogalma alatt értek, az az anyagi síkon is megjelenő energiaforma, melyet eszközként használunk a fizikai javak megszerzésére, kölcsönösen adjuk és kapjuk, folyamatos áramlásban van…legalábbis abban kellene lennie.( Fontos tudatosítani, hogy energiaforma és hogy áramlásban kell lennie, ennek még fontos szerepet szánok a későbbiekben, egyenlőre kérlek fogadd el így.)

A pénzügyek fogalmat pedig elsősorban a pénz  áramlására használom és amikor azt mondom, hogy rendet rakni a pénzügyeidben arra a folyamatra gondolok, melyben átveszed az irányítást és a kontrollt a pénzügyeid, azaz a pénz áramoltatása felett.

Az, hogy a pénzügyeid mennyire vannak rendben alapvetően visszajelzés arra, hogy az életedben mennyire vagy tudatos, irányító és mennyiben tudod úgy alakítani az életedet, ahogyan szeretnéd. Eképpen a pénz jelenléte, mennyisége, áramlása mind nagyon pontos és fontos fokmérője a személyes “teremtő”-képességednek és szabadságodnak.

Önismereti gyakorlat:

Figyeld meg milyen pénzkezelés jellemző rád:

1. hogyan és honnan szerzed a pénzt, milyen forrásból?

2.hogyan költöd a pénzt, mire és jellemzően milyen motivációból?

…és egy nagyon fontos kérdés:

A pénz fut utánad, vagy még mindig Te futsz a pénz után?

Ha anyagi gondjaink vannak, nem vagyunk egyensúlyban a belső lényünkkel. Valami gátol bennünket abban, hogy megéljük a bőséget. Életszemléletünk meghatározza életünk eseményeit és a pénzügyi helyzetünket. A szegénység-szemlélet egy gondolkodásminta… ezért megváltoztatható!!!

Ahhoz, hogy a saját utunkon járni tudjunk, és harmonikus életünk lehessen, nem kell, hogy szegényen, nélkülözve tengessük az életünket. A bőség és az anyagi javak elsődleges feladata, hogy segítsenek bennünket, mintegy eszközként szolgálva előrehaladásunkat.

Tehát működik bennünk egy “hitrendszer” mely lehetővé teszi vagy éppen meggátolja, hogy az életünkben bizonyos események megtörténjenek vagy sem. Belső hitrendszerünk dönt arról is, hogy bőségben élünk vagy sem, hogy anyagi szinten a pénz felénk áramlik, vagy hogy mi futnánk-e utána. ( a hitrendszerről bővebben későbbi leckében szólok majd)

Az elsődleges feladatunk az lesz az oktatási program során, hogy ezt a bizonyos hitrendszert megismerd, kiismerd és ami nem szolgálja a bőség megélését és a teljes jól-létedet, azon elemeket ki fogjuk belőle szűrni. Ez a “megismerési és szűrési” folyamat elengedhetetlen része a továbbhaladásnak, hiszen bármit is akarsz megváltoztatni az életedben, először meg kell ismerd mi van jelen, mi a probléma, hogyan alakult ki és mit lehet tenni, hogy a probléma megoldódjon.

…és az Ultrásoknak (de most Te is láthatod) van még egy kis videós bőségszemlélet-üzenetem!

Indulnak a bőségvideók is  jövő héttől 10 részen át! :)

Oktatási Programunk fő tárgyai 8. ÉletStratgiák Nemek szerint:)

A férfi és a női életutak egymástól jelentősen eltérnek és sajátos jellemzőik, kihívásaik vannak.

Mindezek miatt külön fogok foglalkozni a férfi és a  női életstratégiákkal, az nemek szerinti önmegvalósítással, a férfi és női blokkokkal, a férfi és a női lélekkel és  energetikával, teremtő erővel.

A különbözőségek miatt meg kell nevezni és külön meg kell tanulni a kifejezetten nőkre vagy éppen a férfiakra jellemző nehézségek és élethibák kezelését.

De legalább ilyen fontos célod kell legyen, hogy a nemek különböző életfelfogását megértsd, majd a kapcsolataidban és különösen a párkapcsolatodban harmóniát tudj teremteni!

Oktatási Programunk fő tárgyai 7. Az ÉletTörvények

Élsz, tehát ismerned kell az élet játékszabályait….legalábbis kellene, ahhoz, hogy az élet nyújtotta lehetőségekkel élni tudj!

Az ÉletTörvények pillér oktatása során segítünk megismerni az az élet legfontosabb játékszabályait hogy végre lehetőséged nyíljon megélni az életed a maga teljes valójában!

Azokat az élet-törvényeket szedtem össze, melyek “mesterkulcsokként” átláthatóvá teszik az élet-történéseit. Izgalmas és “aha-élményekkel” teli utazás lesz az kozmosz törvényeinek világában!

Szó lesz a híres-hírhedt vonzás törvényéről, a tükrözés törvényéről, az ok-okozat törvényéről...de ezek még csak a jéghegy csúcsa!

Gyors áttekintési lehetőség az oktatási programról!

A hétvégén véglegesítettük a június 15-ével induló Válság-és ÉletStratégiák Oktatási Program tematikáját és oktatási tervezetét. Nézd meg, hogy miért érdemes velünk rendezned az életed:

Nézd meg az oktatási program teljes tematikáját>>>

Érdemes ránézz az áttekintő táblázatra is, ami összefoglalja az első négy hónap pilléreit, amely alapján gyorsan átláthatod mi fog történni, mikor mit lehet tanulni, milyen feladatokkal és milyen céllal válogattuk össze az adott feladattípusokat,  és milyen hozzáférési lehetőségek vannak a programban.

Az oktatási program áttekintő táblázatához kattints ide!>>>

Ha pedig már eldöntötted, hogy jelentkezel, akkor ide kattintva gyorsan meg is teheted:

Már tudom, hogy itt a helyem, jelentkezni akarok!>>>

Ha kérdésed van például az áttekintő táblázattal kapcsolatban, a hozzászólások között kérdezz bátran!

Oktatási Programunk fő tárgyai 6. VálságStratégiák a Magánéletedben

Elérkeztünk, ahhoz a ponthoz, amelyről már tényleg sokat beszéltünk, írtunk itt a Válság -és ÉletStratégiák olalán! Amig nem vagy a válsághelyzetekkel szemben immúnis, addig foglalkoznod kell ezzel a témával. Ha nem is a konkrét jelenlévő válsághelyzet miatt (mert pl.már eleged van belőle vagy mert jelenleg nem érint nagyon komolyan), akkor sem kerülheted el a prevenció miatt!

Szerezz immunitást a válsághelyzetekkel szemben!

A válság helyzetek megmutatják azokat az életterületeinket és gyengeségeinket, ahol nem működünk jól, elég hatékonyan. Fel kell ismerni az erre mutató jeleket és idejében megkezdeni a preventív intézkedéseket.

A válságjelek felismeréséhez, a már kialakult személyes válsághelyzetek kezeléséhez és legfőképpen a válság megelőzéséhez szerezheted meg a szükséges tudást és válságpszichológiai ismereteket. A már az oldalról általatok is ismert 4 pillér technika alapján dolgozunk itt, de az egyes részelemekről bővebben szó lesz a konkrét tantárgyaknál is (pl. válság és a karrier vonatkozásairól itt beszélünk, de a karrierről mélyebben a Valódi Hivatásnál lesz szó, vagy a pénzügyek rendezéséről és a személyes pénzügyi válság kezeléséről itt lesz szó, de a pénzügyek tervezéséről, a pénzügyi biztonság megteremtéséről a BőségTeremtés című tárgy alatt lesz bővebben szó.)

Egész egyszerűen meg kell szerezd a védettséget a válsághelyzetekkel szemben! Ehhez, hasonlóan az oltások működési mechanizmusaihoz, először gyengített formában meg kell kapd a kórokozókat… remélem még abban a fázisban vagy, hogy az oltás megelőzheti a súlyosabb “betegséget”!

Ha nem, akkor se keseredj el, mert jócskán fogunk tudni neked segíteni, de ez esetben tudnod kell , hogy a személyes tanácsadást és a saját életkörülményeidet, életstratégiádat alaposan meg kell ismerjük ahhoz, hogy hathatós és gyors mentőövet tudjunk adni számodra!

Tabuk nélkül a pénztelenségről!> A helyes kérdés: Mit tehetek, hogy megtehessem?:)

Hosszú bejegyzés következik, de rendkívül tanulságos…készíts egy kis teát/kávét/harapnivalót és ülj neki:)

Gyerekkoromban nem kergettek az asztal körül…ahogy mondani szokás és nagyon is tudom milyen az, amikor pénzavar-pénzszűke áll be a családi költségvetésben…és most nagyon enyhén fogalmaztam! Megtanultam milyen amikor nincs, megtanultam, hogyan kell a semmiből (elő)teremteni a pénzt! Ha kellett kemény munkával, ha kellett leleményességgel, de becsületes eszközökkel.

Azt is megtanultam a saját és a környezetem példáin, hogy gyakran mondjuk azt, hogy nincs valamire pénzünk, nem engedhetjük meg magunknak, miközben belül kialakul az a bizonyos gyomorszorító vagy éppen torokszorító érzés…kinek melyik az ismerősebb. Tudom, hogy sokszor ez tényleg megalapozott, de arra is láttam már bőven példát, hogy azt hisszük, hogy nincs valamire pénzünk, közben pedig akár lehetne is.

Miért gondoljuk azt, hogy nincs pénzünk?

1. tényleg nincs (nem viccelek:)

2. úgy tűnik, hogy nincs, mert szétfolyik a pénz a hónap közepére

3. úgy tűnik, hogy van, de hónap végére mégis eltűnik

4. úgy tűnik, hogy nincs elég, de mégis mindenre kerül elegendő

De amikor konkrétan felteszem a kérdést, hogy mire mennyi van, mire mennyi megy el és mire nem jut elegendő…nos, alig akad valaki, aki konkrétumokban tudna válaszolni.

  • Megszoktuk a panaszkodást vagy tényleg van rá okunk?
  • Ha nem csak panaszkodunk, akkor miért nem jut elegendő mindenre, amit szeretnénk?
  • Miért küzdünk adott esetben pénzügyi zavarokkal? Miért szűkölködünk?
  • Miért van az, hogy az emberek többsége sosem elégedett azzal a pénzmennyiséggel, amennyi éppen van neki?

Pont ezek azok a kérdések, amelyek miatt személyes pénzkezelést és bőségteremtést fogunk tanítani az oktatási programban!

Sokszor tapasztalom azt is, hogy egy kis odafigyeléssel, átszervezéssel pénzt lehet teremteni - látszólag- a semmiből!

Mire gondolok?

Természetesen, nem arra a helyzetre, amikor nincs bevégteled, vagy mondjuk fele annyi a bevétel mint a kiadás, de azért itt is lehetne mit tenni…

Inkább arra az esetre gondolok, amikor úgy érzed, hogy valamire nincsen pénzed, valamit nem engedhetsz meg magadnak, de valahol belül érzed, hogy akár lehetne is, csak valahogy jönnek a prioritások, az aggodalmak és a félelmek, a mi lesz ha gondolatok.

Ezekben az esetekben “könnyebb” pénzt teremteni mint gondolnád.

Leírom én mit alkalmaztam nagyon sokáig.

Mint írtam sokszor volt úgy gyermekkoromban, hogy a rezsi és az alapvető élelmiszerek kifizetése után egyszerűen nem volt több pénzünk és a hó végének napjait igencsak számoltuk.

Mit csináltam ilyenkor gyerekként, ha valamit szerettem volna?

Azt amit az egyedülálló anyukám, csak gyerekmércével. Anya mindig megtalálta a módját, hogyan találjon a kellő pillanatban egy kis plusz-munkát, bedolgozást, másodállást, amiből végül mindig finanszírozni tudta a megélhetésünket. A helyes kérdést tette fel: mit tudok tenni azért, hogy meglegyen ami kell?

Ha kellett valami, akkor visszavittem az üvegeket, bőrből négyzeteket vágtam ki a varrónő nagymamámnak, vagy éppen pénztárcákat varrtunk közösen este anyával beszélgetés és szamovárban gőzölgő teavíz mellett.

Vagy mivel nagyon könnyen tanultam nyelveket, angol korrepetálást vállaltam (az első tanítványom 13 évesen volt:). Később persze már nyelvvizsga-felkészítéseket és komolyabb tanfolyamokat, akkor már végzett nyelvtanárként. De ha nem volt elég pénzünk, akkor nyári munkát kerestem, így dolgoztam fagyizóban vagy reklámújságokat is hordtam ki.

Amikor pedig vágytam egy írországi körutazásra, ráadásul egy olyan nyári terv kellős közepén, amikor eleve azt terveztem, hogy két hónapra Angliába megyek nyelvet tanulni, akkor megvolt az elérendő cél, megvolt hozzá a költségvetés és kiszámoltam, hogy mennyi idő alatt, mennyi óra tartásával, mennyi extra tolmácsolás és fordítás bevállalásával fogom tudni elérni azt, akkor is elértem a célomat. Szuper nyár volt!:)

De sorolhatnám még a nagyobb volumenű pénz(elő)teremtéseimet is, pl. amikor egy lakást akartam megvenni és a hiányzó összeget kellett nagyon rövid határidő alatt megkeresni vagy a vállalkozási álmom megvalósításához kellett egy hónap alatt előteremteni a pénzt.

Az egészet azért írom nektek le, mert azt szeretném, ha tudnátok, hogy ha megvan a cél és megvan a hozzáállásod is, akkor minden sikerülhet!

Tehát, amikor azt írjátok sokan, hogy még a pár ezer forintos költség is sok és tele vagytok anyagi gondokkal, akkor bennem mindig felötlik az, hogy nálam ott volt a fordulópont, amikor arra rájöttem, hogy a kérdés nem az, hogy miért nincsen és mennyi nincsen… hanem az, hogy hogyan tudom megszerezni azt a pénzt, ami egy bizonyos vágyott dolog eléréséhez kell!

Ha nincs pénzed valamire, például szeretnél jönni az oktatási programra, mert belül érzed, hogy nagyon is kellene magadon dolgoznod, és nagyon is eleged van már a pénzhiányból….akkor tedd fel magadnak a kérdést így:

Mit tehetek, hogy legyen pl. 4 800 forintom a ProAktív tagságra?

Adok neked néhány ötletet, hogyan lehet megoldani kreatívan egy ilyen kérdést:

1. Megnézed a havi költségvetésedet (már ha van ilyen:) és végigveszed, hol lehetne ennyit megspórolni?

Egy céltudatos középkorú nő esete, aki elérte amit akart:

Volt aki úgy jött el hozzám egy tanfolyamra, hogy már négy hónapja készült rá anyagilag, ő azt mondta, hogy megnézte milyen tartós élelmiszerek vannak otthon és azokból főzött, egy havi méregtelenítést tartott, kondibérlet helyett pedig a ligetben járt futni reggelente. A mobilját feltöltősre cseréltette és komolyan visszafogta a beszélgetéseit.

A lényeg, hogy égő vággyal akart valamit: és ez nem a pénz volt, hanem a tanfolyam! Arra gondolt, hogy amit ott tanulhat, az neki szükséges a továbblépéséhez. Megvolt a célja, és megkereste, hogyan érheti el.

2. Van úgy, hogy még ezer forint is sok és tényleg nem tudod kiadni egy bizonyos élethelyzetben. Ilyenkor is érdemes a fenti lépéseken keresztülmenni és lehet, hogy nem rögtön, de pár hónapon belül már “megengedheted magadnak a tanfolyamot”.

3. ha pedig végképp úgy érzed, hogy ez most lehetetlennek tűnő feladat a számodra, akkor sem szabad feladni amit akarsz!Ilyenkor a lecke arról szól, hogy mennyire vagy kreatív:)

Példa egy fiatal lányra, aki kezelésre járt hozzám és közben “dolgozott” nekem:

Volt egy huszonéves lány paciensem, aki azt mondta, hogy tudja, hogy én segíteni fogok tudni neki egy lelki gondjának a megoldásában a kineziológia módszerével. Viszont azt is tudta, hogy nem fogja tudni kifizetni az egyéni kezelések díját. Ellenben elég kreatív és megoldáscentrikus volt ahhoz, hogy feltegye nekem a kérdést: Nikol, mit tehetek érted? Mivel tudnék neked úgy segíteni, hogy cserébe elvállald az egyéni kezelésemet?

…és csodák-csodája találtunk olyan tevékenységet, amivel nagyon is tudta segíteni a munkámat. (asszisztensi munkát látott el, majd hoszteszkedett egy kiállításon a standunknál).

Tehát az igazi kérdések, amiket fel kell tegyél magadnak:

Eleged van-e már az életed azon területeidből, ahol minduntalan akadályozva vagy?

Akarsz-e fejlődni?

Akarod-e végre rendbe tenni a pénzügyeidet?

Akarod-e rendbe tenni az életedet és végre kiegyensúlyozott életet élni?

Akarod-e a változásokat az életedben?

Kész vagy-e megtenni az első lépéseket a változás útján?

Ha ezekre igen a válasz, akkor menj még tovább:

Kész vagy-e tenni azért, hogy a célod elérd?

Mit tehetsz, hogy elérd azt ami a célod eléréséhez szükséges? (és mint a példák is mutatták nem a pénz az elsődleges megoldás sokszor!)

***

Szóval és (tettel), gondold át mit tehetsz meg azért, hogy neked jobb legyen?