Miért nem vagyunk képesek meglátni a kiutat oly sokszor?

Miért nem vagyunk sokszor képesek meglátni a kiutat a saját élethelyzetünkből?
Mások életét, problémáit sokkal könnyebben átlátjuk és a megoldási lehetőségek is azonnal több alternatívaként is jelentkeznek. Mi az oka annak, hogy a saját életünkben előfordul, hogy a probléma elő tüneteit nem vesszük – vagy nem akarjuk észre venni? Ha pedig már nyakig benne vagyunk a pácban, akkor miért nem látjuk meg az alternatív megoldási lehetőségeket?

Önmagunkkal kapcsolatban kevésbé vagyunk képesek érzelemmentesen látni, döntéseket hozni. A nehézséget kiváltó ok képes annyira felszítani az érzelmeinket, hogy ezáltal kibillent minket az egyensúlyi helyzetünkből. Biztos Te is láttál már viharos széltől felkorbácsolt tavat, tengert… csak a felkavart iszapot, homokot lehet látni, a medret nem látod. A szél erejét nem tudjuk korlátozni, meg kell várnunk míg elül a vihar. Ez is lehet egy jó stratégia, főleg, ha van időd az adott élethelyzetben (ki)várni. Az érzelmeidet azonban meg tudod tanulni kontrollálni és így a belső-érzelmi viharokat, néha tornádókat:) le tudod állítani, vagy jobb esetben meg tudod előzni a kialakulásukat. Ez a kineziológia egyik ajándéka: képes lecsendesíteni a vihart, és így a kezelés során könnyebben és tisztábban láthatod meg az adott élethelyzetből kivezető utat magad is!

A nehéz élethelyzet pont attól válik kihívássá és végső soron tanulási lehetőséggé a számunkra, hogy először át kell lássunk az érzelmeink szemüvegén. Viszont nem mindegy, hogy előbb végigseper rajtad a tornádó és óriási sebeket ejt, vagy meglátod az előjelzéseket és megelőzheted a sérüléseket!
Az érzelmi vihart, döntésképtelenséget vagy a nehéz élethelyzeteket kiváltó ok, annyira stresszel bennünket, hogy maga a stressz biokémiai folyamata blokkolja a kiút felismerését.
A kineziológiai korrekciók segítségével már a kezelés elején oldjuk a stresszes állapotot, így az élethelyzettel kapcsolatos érzelmi stresszt is. Ezáltal már a kezelés első szakaszában képessé válik a kliens a problémájának konkrétabb megfogalmazására, tudatosítására.

A kineziológia második ajándéka, a tisztánlátásunk felszabadítása és a döntési szabadságunk visszaállítása.

Egy-egy kihívásokkal teli helyzetben vagy döcögő életterületen, a megoldás azért is rejtve maradhat előttünk, mert valamilyen önkorlátozó hiedelem gátolja a tisztánlátásunkat.
A korlátozó hiedelem vagy más néven hitrendszer, olyan téves, stresszhelyzet által “tanult”, többnyire vélt igazság, ami voltaképpen nem igaz és amire semmi szükségünk ahhoz, hogy harmóniában éljünk és az életünk előre haladjon.

A hitrendszeri blokkok egy részét felismerheted tudatos szinten arról is, hogy valamiről vagy valakiről eleve eldöntötted, hogy mekkora, milyen, hogy működik, azaz kész reakciód van rá… még az előtt, hogy az a valami valóban megnyilvánulna, találkoznál vele!

Például, ha valaki hitrendszerében szerepel az a kondicionálás, hogy “a pénzért keményen meg kell dolgozni’, akkor nem lesz képes könnyedén pénzt keresni és hajlamos lehet a munkamániára. Egyszerűen akkor érzi jól magát – tudat alatt -, ha teljesíti a belső programját! Így tudat alatt úgy fogja alakítani az életét és a tapasztalásait, hogy azok megfeleljenek ennek a belső elvárásnak és programnak.

A gond abból adódik sokszor, hogy egy korábban meggyökeresedett program (gondolati, vagy érzelmi minta), már annyira részévé válik a személyiségednek, hogy nem is vagy képes felismerni az akadályozó, önszabotáló és végső soron test-és lélekidegen elemet! Amit nem ismerünk fel az ellen védekezni sem tudunk, hiszen nem vagyunk tudatában a létezésének! Én ezt úgy hívom „lappangó-lélek-vírus”, várja a számára kedvező élethelyzetet, amikor előbukkanhat és a belső programja szerint átveheti feletted az irányítást.

A lélek-vírusok jellemzője, hogy a lappangó időszakban sem passzívak, nagyon is aktívan előkészítik a terepet arra, hogy aztán elhatalmasodhassanak.

Egy kicsit erős a hasonlat, de amikor a hozzám fordulók probléma-gócait bogozom ki, gyakran érzem úgy magam mint egy vírusirtó-blokktalanító szakember:)

Az érzelmi viharok és a lélek-vírusok után ideje, hogy lásd mi a kineziológia és konkrétan mi történik egy kezelés vagy ahogy a kineziológusok előszeretettel és frappánsan hívják „oldás” alatt.

Mi a kineziológia?

A kineziológia olyan gyógyító és személyiségfejlesztő természetgyógyászati ág, mely a szervezet szabad energiaáramlásának biztosítását, az energiák útjában álló akadályok feloldását célozza azon az életterületen, ahol pozitív változást szeretnénk elérni.

Biofeedback izomteszt alkalmazásával a kineziológus felszabadítja a gátolt tudatosságot, oldja az energetikai blokkokat, melyeket régi negatív élmények, élethelyzetek, érzések okoztak. A kezelés testi, lelki és szellemi kiegyensúlyozottságot eredményez és lehetőv teszi a szabad választást.

Mi történik egy kineziológiai kezelésen?

A kezelés elején célzott kérdéseket teszek fel, hogy a problémádat minél jobban körüljárjuk és megértsük. Mindeközben enyhe nyomást gyakorlok a kinyújtott karjaidra és így tesztelem az izomválaszokat. Az izmok – egyfajta biofeedback reakcióként - képesek közvetíteni az agy, illetve a test által tárolt információkat, így az általam feltett kérdésekre izmaid erősen tartó vagy elgyengülő izomtónussal „válaszolnak”.

Az első érzelmi-stresszmentesítések után, közösen kialakítjuk az oldás célját, amiért aznap dolgozunk. Majd, az izomtesztelés segítségével azonosítom az adott probléma valódi és gyökér-okát, ezért ezt a fázist oknyomozásnak hívjuk. Ez után kitesztelem a szükséges korrekciókat, azaz azokat az elemeket, melyek az oldást eredményezik. Az, hogy melyik korrekciókat kell éppen alkalmazni az egyéntől, az adott blokk összetettségétől függ. Az izomválaszok segítségével meg tudom állapítani, hogy a kineziológia korrekciós készletéből mit, hányszor és milyen sorrendben kell alkalmazzak, vagy megerősítő gyakorlatként, házi feladatként adjak.

Előadás közben izomtesztelést  mutatok be:

Előadás közben izomtesztelést mutatok be.

Amikor izomteszteléssel eljutunk a probléma gyökeréhez, felszínre kerülnek a mélyen rejlő okok. A megfelelő korrekciók alkalmazása során egyrészt a negatív múltbéli eseményekhez fűződő érzelmi töltést semlegesítjük, másrészt pozitív irányba módosítjuk azt.

Kineziológia - Biofeedback izomteszt

Kineziológia - Biofeedback izomteszt

A korrekciók segítségével a felszín alá hatolva, a tudatalattiban keletkezett blokkokat tudjuk kioldani és jelentésüket az oldás során együtt feldolgozni. Az oldást segítő módszerek, szakszóval korrekciók, olyan természetgyógyászati, pszichológiai, pedagógiai és szociológiai módszerekre épülnek, melyek segítségével az oldás minden szinten, tehát testi-lelki-mentális és szellemi szinten is - meg tud történni!

Az alkalmazott korrekciók hatékonyan és eredményesen működnek, gyors változásokat hoznak, mégis gyengédek és fájdalommentesek!

A kezelés részeként összegzésként én fontosnak tartom, hogy átbeszéljük mi történt pontosan, honnan hová érkeztünk, illetve milyen analógiákat ismer fel az illető az éppen oldott problémához, blokkhoz kapcsolódóan. Az oldás végére jellemző állapot a katartikus felszabadulás élménye, a tisztánlátás és a lelki megerősödés alapélménye. Csupa igazi ajándék:)

Végezetül összefoglalom milyen mikor érdemes kineziológust felkeresni és pár kezelés során oldani az életünket hátráltató blokkjainkat:

Milyen esetekben nyújthat biztosan segítséget a kineziológia?

1.Ha önbizalmi, önértékelési problémáink vannak.
2.Ha az érzelmi blokkok testi tüneteket okoznak pl. migrén, szorongás, allergia esetén.
3.Ha úgy érezzük, elakadtunk az önismeret útján.
4.Ha párkapcsolatunk kedvezőtlenül alakul, vagy nem találjuk a hozzánk illő partnert.
5.Ha sikertelennek érezzük magunkat, holott folyamatosan próbálunk kimászni egy gyakran visszatérő kellemetlen élethelyzetből, megszabadulni egy szokásunktól.
6.Ha párkapcsolati és/vagy családi kapcsolatainkat beárnyékolják a gyermekkori emlékek
7.Ha nem tudjuk kezelni a sresszhelyzeteket.
8.Ha kommunikációs problémáink vannak.
9.Ha tanulási nehézségeink vannak, vizsgadrukktól, lámpaláztól szenvedünk.
10.Ha gondjaink vannak a saját nőiségünkkel / férfiasságunkkal.
11.Ha az életünkben nem vagyunk képesek megteremteni a bőséget (pl. állandó pénzzavar esetén hatékony és gyors segítség lehet az erre kifejlesztett „bőség oldás”).

Ha van lehetőséged a könnyebbik utat választani, élj vele! Tényleg bámulatosan gyorsan érhetsz el eredményt… ezért szerettem bele és határoztam el, hogy megtanulom a kineziológia csínját-bínját!

Bővebb információ és oldásra jelentkezés  kineziológia oldalamon:
http://kineziologia.wordpress.com>>>

A cikket a HősNők szakértői oldalára írtam, mint az oldal szakértője:), de gondoltam számotokra is bőven tartalmaz hasznos és érdekes olvasnivalót!

BőségTeremtés 1.lecke: Hiányszemlélet kontra Bőségszemlélet (Alap)

A BőségTeremtés második leckéje a hiányszemlélethez kapcsolódik és  helyette a bőségszemlélet igyekszik alternatívaként megmutatni számotokra.

Mi jellemzi a hiányszemléletet?

Egyszerű: folyton a hiányra koncentrál. A hiányszemléletben élő ember alapvetően csak a hiányra összpontosít, mindig valami hiányzik az életéből, a jelen pillanatából. Úgy is mondhatnám, hogy örökké elégedetlen. A hiányszemléletű ember KAPNI akar, de azt egyfolytában, mindig-mindenhol és minden körülmények között. Eleve úgy szemléli a világot, hogy honnan mit kaphatna meg, ki mit adhat neki amivel ő előrébb juthat.

Ezzel szemben a bőségszemléletű ember, abból indul ki, hogy mindene megvan vagy rövidesen meglesz a teljesség érzéséhez, boldogságához. Mindenben azt keresi, hogy az számára miért lehet jó és mit adhat neki… vagy ő mit adhat általa másoknak, tehát a bőségszemléletű ember alapvetően ADNI akar, de tisztában van azzal is, hogy a folyamatos adás ugyanúgy kibillenti őt az egyensúlyából mit a folyamatos elfogadás. Igazi bőségben csak az az ember élhet, akinél az adás és az elfogadás egyensúlyban van.

Bővebben a ProAktív, Ultra és VIP tagságnak a továbbiakról:

1.Hogyan tudod tetten érni saját hiányszemléletedet?

2. Hogyan alakíts ki bőségszemléletet, azaz bőségtudatot az életedben?

***

…és hogy mi adta most az apropót a Hiányszemlélet kontra Bőségszemlélet élettörvényének tárgyalására?

Nos….

A “Miben segíthetünk konkrétan?” című kérdőívre eddig beérkezett válaszokat olvasva (már több mint százan válaszoltak rá!) egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne ragadjam meg a kínálkozó tanítási lehetőséget!

A kérdőívet kitöltők kb. 60%-a írta azt, hogy anyagi okokból nem jut előre, anyagi okokból nem tud a saját előrehaladásával érdemben foglalkozni. Azaz úgy ítéli meg a pénzügyi helyzetét, hogy az alapján nem tud bevállalni plusz költségeket, még akkor sem, ha ugyanezen megkérdezettek 98%-a azt írta, hogy például a mi Oktatási programunk profi és remek lehetőség arra, hogy kilábalhasson és rendbe rakja az életét!

Ez azt jelenti, hogy a pénzügyi területen jelentős hiány van olvasóink körében...na jó, ezt azért sejtettem, ami megdöbbentett, az inkább az ingyenességre való ráállás volt….azaz, ha ingyen lenne, akkor csinálnám, ha ingyen hozzájuthatnék, akkor kijöhetnék a bajból típusú válaszok.

Tisztában vagyok vele, hogy vannak élethelyzetek amikor tényleg kell az ingyenes segítség, de azt is tudom, hogy hosszútávon pont az ingyenes segítségek igénybevétele szokta megbosszulni önmagát…legalábbis, ha nem kerül valamilyen formában kiegyenlítésre az “adok-kapok” számla.

Az ingyenesség témája megér egy külön misét, így ezzel a témával folytatom a következő bejegyzésemet.:)

Oktatási Programunk fő tárgyai 7. Az ÉletTörvények

Élsz, tehát ismerned kell az élet játékszabályait….legalábbis kellene, ahhoz, hogy az élet nyújtotta lehetőségekkel élni tudj!

Az ÉletTörvények pillér oktatása során segítünk megismerni az az élet legfontosabb játékszabályait hogy végre lehetőséged nyíljon megélni az életed a maga teljes valójában!

Azokat az élet-törvényeket szedtem össze, melyek “mesterkulcsokként” átláthatóvá teszik az élet-történéseit. Izgalmas és “aha-élményekkel” teli utazás lesz az kozmosz törvényeinek világában!

Szó lesz a híres-hírhedt vonzás törvényéről, a tükrözés törvényéről, az ok-okozat törvényéről...de ezek még csak a jéghegy csúcsa!

Oktatási Programunk fő tárgyai 5. Pénzkezelés és BőségTeremtés

Ez az a tárgy, aminek az alapos és gyakorlati tudása nélkül nincs sem kiegyensúlyozott élet és válságmegelőzés sem.

A pénz olyannyira része a mindennapi életünknek és gondolkozásunknak, hogy nem nélkülözhetjük a pénzkezelési ismereteket és a bőségtudat alapelveit!

A pénzügyeid és pénzkezelési szokásaid visszajelzést adnak arról, hogy milyen szinten vagy képes irányítani és kontrollban tartani az életedet. Ahhoz, hogy a pénzügyeidet rendezni tudd az önismereten túl konkrét pénzügyi alapismeretekre és személyes pénzkezelésed fejlesztésére van szükség.

Mindezeket pedig a pusztán anyagi dimenziókat kitágítva lelki és szellemi értelemben kell szemlélni és a bőségtudatot tágítva megteremteni a teljes bőséget az életedben.

A Pénzkezelés és BőségTeremtés pillér során kézzelfogható, közérthető és könnyen alkalmazható személyes pénzkezelési tanácsokat, tippeket és a bőségtudat kialakítását segítő célzott gyakorlatokat, módszereket adunk majd át.

Ideje a pénzről tabuk és korlátok nélkül beszélni! …és még inkább itt az ideje célirányosan cselekedni az anyagi biztonságod megteremtése érdekében!

Mit fogunk konkrétan tanulni és közösen csinálni az oktatási program tanulóival pénzkezelés és bőségteremtés témákban?

1. Alapozásként tisztázzuk miért van szükség a pénzügyi tervezésre személyes és családi szinten is (ezt már el is kezdtük az oldalon májusban!)

      • miért fontos tervezni

      • pénzügyi tervezési alapismeretek (elméleti és gyakorlati tippekkel)

2. Pénzügyi stabilizációs alapelveket fogunk tanítani, azaz  hogyan “Takaríts meg többet és költs kevesebbet!”

Hogyan?

1.költségvetés készítünk  a gyakorlatban (konkrét módszert tanítunk meg használni!)

Konkrétan belemegyünk a személyes pénzügyek kontrollingjába (szó szerint pénzügyek kontrollja, irányítása és kordában tartása)

  1. miért és hogyan kell a bevételeket/kiadásokat vezetned, azaz  személyes költségvetést használni? (a kockás füzet módszer és a számítógép adta lehetőségeket is kihasználva:)
  2. miért és hogyan érdemes spórolni /pénzt megtakarítani

2. összefoglaljuk a költések csökkentésének lehetőségeit

3. az adósságok kezelése

4. megtakarítások

5. adómegtakarítási lehetőségek

3. vagyon építés, anyagi biztonság és anyagi függetlenség megteremtésének útjai

4.  pénzkezelési hibák gyűjteménye:

  • rossz költési szokások
  • rossz pénzkezelési szokások
  • hiányzó tények
  • a tervezés hiánya…hogy csak néhányat említsek.

BőségTeremtés témában:

1. Pénzügyi önismeret - TE és a pénz(kezelés), negatív pénzprogramjaid, pénzmítoszaid, pénzmotivációid stb.

2. Hiányszemlélet és bőségszemlélet

3.A Pénz és a bőség kapcsolata

4. BőségTudat kialakítási alapelvek

5. Szegénységtudat és gazdagságtudat

6. Ön-és bőségszabotáló módszereid

7. A gazdagság forrása

8. BőségTeremtés elvek és gyakorlati módszerek, tanácsok

Oktatási Programunk fő tárgyai 4: Önmenedzsment

Az önmenedzsment készségek olyan ismeretre és gyakorlati jártasságokra, képességekre épülnek, melyek segítségével biztosíthatod, hogy sikerül önmagadat kibontakoztatni, az életcéljaidat elérni és valódi jól-létet teremteni önmagad és szeretteid számára!

Ha már tudod ki vagy és mit akarsz jó úton haladsz, de ez önmagában még nem elegendő. Minden helyzetben fel kell tudnod vállalni mindazt, ami vagy és ami számodra fontos! Az ehhez szükséges tudnivalókat és készségeket szedtem egy csokorba:

1. személyes hatékonyság fejlesztés:

  1. eredményes és erőszakmentes kommunikáció
  2. célkitűzés-céltervezés és megvalósítás
  3. önszervezés és időgazdálkodás
  4. önmotiváció
  5. támogató és akadályozó erők kezelése
  6. sikerpszichológia
  7. koncentrációt és mentális hatékonyságot növelő technikák

2. Túlélő-készségek fejlesztése: olyan alapkészségek megnevezése és fejlesztése, melyek 21.században, a felgyorsult és állandóan változó életkörülmények közepette alapvetőek a “túléléshez”, fejlődéshez és az önmegvalósításhoz.

A legfőbb célja a program ezen részének, hogy konkrét önmenedzsment ismeretekkel és készségfejlesztő gyakorlatokkal hozzásegítsen téged legjobb és legteljesebb önmagaddá válni!

Az Oktatási Programunk fő tárgyai 3.: Valódi Hivatás (nem csak pályakezdőknek!)

Az önmegvalósítás és a teljes élet megteremtésének alapfeltétele, hogy megtaláld azt a területet, melyben vagy mely iránt valódi elhivatottságot érzel a szíved mélyén. Ez az a terület, ahol a benned rejlő kincseket ki tudod bontakoztatni, ahol az erősségeidet igazán ki tudod aknázni és ahol valódi sikereket érhetsz el. Ez az a terület, ahol a legnagyobb szenvedélyedet meg tudod élni, és ezen keresztül lehetsz képes igazi bőséget teremteni az életedben!

A valódi hivatásodat soha nem késő megkeresni és soha nincs késő átnyergelni sem!

Természetesen a váltás, mint minden változás, egy folyamat eredménye. A Valódi Hivatás pillér során legfőbb feladatunk nem csak a valódi hivatásod felismerésének segítése, hanem a gyakorlati, hétköznapi sokszor kötelezettségektől terhes viszonyok közötti váltás segítése! Tehát nem csak az a cél, hogy segítsünk megtalálni az utadat, hanem az is, hogy segítsük az úton járást is!

Milyen kérdésekre találsz majd választ a Valódi Hivatás témáján belül?

    1. Milyen erősségeid vannak?
    2. Hogyan tudod őket maximálisan kifejleszteni és kiaknázni?
    3. Mit tegyél a gyengeségeiddel?
    4. Milyen élethivatás való neked igazán?
    5. Mi a Te (önmegvalósítási) utad?
    6. Ha már megtaláltad a Valódi Hivatásod, akkor hogyan juss el odáig, hogy azt is tudd végezni és legfőképpen hogyan számold fel az ezt akadályozó kényszerpályákat?
    7. Hogyan fogja a valódi hivatásod a bőség megteremtését szolgálni az életedben?

Ezekre a kérdésekre adok válaszokat tehát a Valódi Hivatás “tantárgyban” és jócskán fogok építeni a karriertanácsadói tudásomra és tapasztalatomra, mert ezen a területen nagyon konkrét és józan észre alapozott, a reális munka és életkörülményeket, gazdasági és munkaerőpiaici helyzetet is nagyon kell ismerni!

Az Oktatási Programunk fő tárgyai 2. ÉletCélok

A Válság-és ÉletStratégiák Oktatási Programjának második támpillére az ÉletCélok tisztázása és a megvalósításukhoz szükséges módszerek, technikák megtanítása.

Az életcélok a legfontosabb motivációs forrásaink és megadják életünk haladási irányát. Célok nélkül irányt vesztünk és energiáink szétszóródnak, életünk szétforgácsolódik és a legkevésbé sem érhetünk el sikeres, megelégedett életet.

A célkitűzés képessége és a célmegvalósítás útja olyannyira fontos a sikeres és boldog élet megéléséhez, hogy ennek a témának külön tanítási egységet szentelünk!

A célokkal kapcsolatos legfontosabb kérdések  melyekre választ kapsz a program során:

    1. Miért fontos, hogy legyenek céljaid?
    2. Milyen a jó cél?
    3. Hogyan találhatod meg az egész életedet átfogó, élethosszig motiváló céljaidat?
    4. Ha megvannak a céljaid, azokat hogyan tudod megvalósítani?
    5. Hogyan tudod biztosítani a céljaid követése és megvalósítása során az önmegvalósításodat?

Ezekre a kérdésekre válaszolva gyűjtöttem össze a célokról szóló tanításaim legjavát és hozzájuk gyakorlati megvalósítást támogatását célzó feladatokat készítettem! Ehhez a területhez a szakterületem, az önmegvalósítás, lesz még szakmai segítőtársam:) Hiszen legfőbb célunk a kiteljesedés, és ez alapjaiban határozza meg, hogy milyen életstratégiák lesznek számunkra célravezetőek!

Valódi Hivatás 1. lecke: Miért fontos megtalálnod a Valódi Hivatásodat?

A Valódi Hivatás az én fogalmaim szerint az a karrierirány, mely olyan munkakört, munkakörülményeket biztosít, amit szívesen végzel nap mint nap, akár éveken keresztül is folyamatosan motivál és lelkesíteni tud.

Az önmegvalósítás és a teljes élet megteremtésének alapfeltétele, hogy megtaláld azt a területet, melyben vagy mely iránt valódi elhivatottságot érzel a szíved mélyén. Ez az a terület, ahol a benned rejlő kincseket ki tudod bontakoztatni, ahol az erősségeidet igazán ki tudod aknázni és ahol valódi sikereket érhetsz el. Ez az a terület, ahol a legnagyobb szenvedélyedet meg tudod élni, és ezen keresztül lehetsz képes igazi bőséget teremteni az életedben!

Miért kell megtalálnod a valódi hivatásodat?

1. Mert ez az a terület, ahol egyéniségedet, egyediségedet a legteljesebb mértékben ki tudod bontakoztatni és meg tudod mutatni.

2. Mert a valódi hivatásod végzése közben és az által leszel képes kiteljesedni mint ember, mely tovább erősíti önértékelésedet – és ezek a pénz-vonzásának legfontosabb sikerfaktorai is! Tehát, ha igazi bőségre vágysz - anyagi, lelki és szellemi értelemben egyaránt - akkor a valódi hivatásodon keresztül vezet az utad!

3. Mindezeken túl a valódi hivatás lehetőséget nyújt arra is, hogy túlnőjj a pénz-mint cél gondolkodásmódon és meglásd a pénzen túli célokat is, úgy mint önkifejezés, a tehetséged kibontakoztatása és az önmegvalósítás egyik nemes útja! Rendszerint az életcélokat a valódi hivatáson keresztül a legkönnyebb elérni.

Hol találhatod meg a valódi hivatásodat?

A valódi hivatásod egy olyan területen találhatod meg, ahol a hobbi, a játék, a szíved szerint végzett tevékenységek találkoznak az elkötelezettséggel, odaadással, igazi szenvedéllyel és örömmel végzett munkával.

***

A Valódi Hivatásról június 3-án, szerda este 19:30-as kezdettel tartok online előadást (webináriumot), mely előadás az Ultra és VIP tagoknak az Oktatási Program keretében ingyenesen megtekinthető lesz!

Az élő és az archív előadás megrendelhető a http://onmegvalositas.webinariumok.hu>>>oldalon.

Valódi Hivatás 1. lecke: Miért fontos megtalálnod a Valódi Hivatásodat? (AlapTagság)

A Valódi Hivatás az én fogalmaim szerint az a karrierirány, mely olyan munkakört, munkakörülményeket biztosít, amit szívesen végzel nap mint nap, akár éveken keresztül is folyamatosan motivál és lelkesíteni tud.

Az önmegvalósítás és a teljes élet megteremtésének alapfeltétele, hogy megtaláld azt a területet, melyben vagy mely iránt valódi elhivatottságot érzel a szíved mélyén. Ez az a terület, ahol a benned rejlő kincseket ki tudod bontakoztatni, ahol az erősségeidet igazán ki tudod aknázni és ahol valódi sikereket érhetsz el. Ez az a terület, ahol a legnagyobb szenvedélyedet meg tudod élni, és ezen keresztül lehetsz képes igazi bőséget teremteni az életedben!

Miért kell megtalálnod a valódi hivatásodat?

1. Mert ez az a terület, ahol egyéniségedet, egyediségedet a legteljesebb mértékben ki tudod bontakoztatni és meg tudod mutatni.

2. Mert a valódi hivatásod végzése közben és az által leszel képes kiteljesedni mint ember, mely tovább erősíti önértékelésedet – és ezek a pénz-vonzásának legfontosabb sikerfaktorai is! Tehát, ha igazi bőségre vágysz - anyagi, lelki és szellemi értelemben egyaránt - akkor a valódi hivatásodon keresztül vezet az utad!

3. Mindezeken túl a valódi hivatás lehetőséget nyújt arra is, hogy túlnőjj a pénz-mint cél gondolkodásmódon és meglásd a pénzen túli célokat is, úgy mint önkifejezés, a tehetséged kibontakoztatása és az önmegvalósítás egyik nemes útja! Rendszerint az életcélokat a valódi hivatáson keresztül a legkönnyebb elérni.

A munka, azon túl, hogy aktív cselekvés, önkifejezési lehetőség, nagyon fontos szolgálat lehetőségét is magában foglalja. Egy idő után mindenképpen fel kell tenned magadnak a kérdést, mit és kit akarsz szolgálni az életed során és a munkád során. A munka egyfajta szolgálat és ezt pszichológiai és spirituális szempontok alapján is így látom. Általa lehetőséged nyílik arra, hogy tehetségedet, képességeidet saját jól-léted megteremtésének érdekében használd fel és ezen túlmenően másokat is szolgálj, segíts általa. Mindezen jelentéstartalmak csak a Valódi Hivatás fogalomkörébe férnek bele, a munka alapfogalmába (különösen a pénzért, kényszerűségből végzett munka esetében) nem!

Hol találhatod meg a valódi hivatásodat?

A valódi hivatásod egy olyan területen találhatod meg, ahol a hobbi, a játék, a szíved szerint végzett tevékenységek találkoznak az elkötelezettséggel, odaadással, igazi szenvedéllyel és örömmel végzett munkával.

A valódi hivatásod megtalálása és legfőképpen felvállalása nem könnyű feladat és gyakran jár külső és belső kihívásokkal. Szándékosan hívom kihívásnak, akadályok helyett. A kihívás feltüzeli a benned égő virtust, míg az akadály eléd magasodva akár gyengítheti is az önbizalmadat.

Igazából,  a valódi hivatás megtalálása egy nagyon izgalmas belső útkeresés, míg a felvállalása egy olykor hosszú, megannyi kanyarulattal járó, mégis az elejétől a végéig téged erősítő folyamat!

Ha képes vagy tisztelni és becsülni önmagadat, felismered és kiaknázod az erősségeidet, eléred, hogy azt a munkát végezhesd, amit szeretsz és ezáltal elkötelezetten kiállsz önmagadért, akkor valóban vonzani fogod a pénzt és a bőséget, olyan mértékben, hogy azt szeretnéd (és el tudod képzelni:))

***

A Valódi Hivatásról és arról, hogy HOGYAN találhatod meg a saját valódi hivatásodat  június 3-án, szerda este 19:30-as kezdettel tartok online előadást (webináriumot), mely előadás az Ultra és VIP tagoknak az Oktatási Program keretében ingyenesen megtekinthető lesz!

Az élő és az archív előadás megrendelhető a http://onmegvalositas.webinariumok.hu>>>oldalon.

Válság Női Szemmel: az RTL Klub Reggeliben jártam!

A Válság Női Szemmel az RTL Klubban

Csütörtök reggel meghívott szakértője voltam az RTL KLub Reggeli című műsorának, melyben a válságot vizsgáltuk meg női szemszögből egy beszélgetés során Peller Mariann és Kéri Kitty műsorvezetők társaságában.

A Válság Női Szemmel az RTL Klubban

A műsort felvételről megnézheted az RTL oldalán, ide kattintva:  A Válság Női Szemmel felvétele>>>

Illetve érdemes elolvasnod a hozzá írt téma összegzést is: 4 pillér technika>>> De nem “csak csajoknak…”:)))

A témáról ma este még beszéltem a Női Önmegvalósításról szóló webináriumon is!
De a legfontosabbakat össze fogom foglalni más formátumban való elérési lehetőséggel is:)…sokak kérésére.